Egymás kezébe kapaszkodva

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Közel ezren vettek részt szombaton a tizenhatodik alkalommal megrendezett unitárius világtalálkozón Szejkefürdőn. A lelkészek az ünnepi istentiszteleten Jézus tanításának fontosságára, valamint nemzeti nagyjaink példaértékű tetteire hívták fel a figyelmet.

Fülöp-Székely Botond

2014. augusztus 10., 20:402014. augusztus 10., 20:40

2014. augusztus 12., 13:112014. augusztus 12., 13:11

„Dávid Ferenc lelkisége és szelleme ölelje egybe az unitáriusokat, Orbán Balázs tettei és gondolkozása fogja egybe a székelységet, illetve Jézus szeretete tartson össze minden keresztényt” – köszöntötte a részvevőket Kedei Mózes unitárius lelkész, majd Isten áldását kérte az egybegyűltekre. Elmondta, az első tíz alkalommal sokan támogatták a találkozót, most azonban csak az egyházi vezetőknek és az odaadó híveknek köszönhető, hogy meg tudták szervezni az eseményt.

Hit, emberség, szeretet

„Napjaink egyre inkább elsivatagosodó, értékvesztett világában elengedhetetlen, hogy eljusson fülünkbe és még inkább szívünkbe Jézus tanítása, ebből kell merítenünk élő vizet: hitet, emberséget, szeretetet. Ugyanakkor fontos, hogy nemzetünk nagyjainak szellemisége hassa át életünket. Érdemes példát vennünk Dávid Ferenc, Orbán Balázs és a többi lánglélek önfeláldozásáról, cselekedeteiről. (…) Ezért zarándokolunk minden évben Szejkefürdő forrásához is, hogy hitünkben, együvé tartozásunkban és igazságban erősödjünk, lelkünk szomjúságát csillapítva” – fogalmazott az ünnepi istentiszteleten Kecskés Csaba esperes.


„Együtt lépünk”

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hangsúlyozta, nem a sokat emlegetett együvé tartozás jelszó a lényeges, hanem annak lelkülete, cselekvő ereje, emberi értéke. „Sokan próbálnak szisztematikusan éket verni közénk. Jelenlétünkkel bizonyságot akarunk tenni, hogy mi nem ezt tesszük, hanem egymás kezébe kapaszkodva lépünk, erősítve egymást és önmagunkat” – jelentette ki az egyházi vezető. „Valahányszor Szejkefürdőn összegyűlünk, közelebb kerül egymáshoz az ég és a föld, összeérnek az emberi szívek, illetve azonossá válnak a célok” – tette hozzá a püspök.

Eseménydús program

Az istentiszteletet, illetve a magyar himnusz eléneklését követően színpadra lépett a Balázs Ferenc Vegyeskar és bemutatót tartott a Boróka néptáncegyüttes. Az érdeklődők részt vehettek még Barabás Ferenc Nem mehetek én innen el című előadásán, illetve meghallgathatták Geréb Harmat összeállítását Orbán Balázsról, a szülőföldről és az itthon maradásról.

A találkozón fúvószenekar kíséretében felvonultak a székelyudvarhelyi hagyományőrző székely huszárok – kapitányuk, Dakó Tibor lapunknak elmondta, elengedhetetlennek tartja, hogy minden évben jelen legyenek a rendezvényen, hiszen olyan örökséget visznek tovább, amely kultúránk része. „Aki látott lovast paripája hátán, annak biztosan megdobbant a szíve. Ezt pedig minden székelynek éreznie kell” – fogalmazott a kapitány. A világtalálkozó zárómozzanataként Orbán Balázs sírját koszorúzhatták meg a részvevők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés