
E hónap végéig még igényelhető a de minimis támogatás
Fotó: Csató Andrea
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
2025. július 10., 13:492025. július 10., 13:49
2025. július 10., 14:142025. július 10., 14:14
Százmillió lejes pénzügyi keretet különített el a kormány júniusban a parajdi bányakatasztrófa által sújtott, illetve a községben bejegyzett turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások megsegítése érdekében. A támogatás mértékét a cégek 2024-es jövedelmének 15 százalékában határozták meg.
Az eredeti közlés szerint az iratcsomókat a kis- és középvállalkozásokért, valamint idegenforgalmi cégekért felelős központ marosvásárhelyi székhelyén, a Dózsa György utca 25. szám alatt (hétfőtől csütörtökig 8.30 és 17, pénteken 8.30 és 14.30 óra között) lehet leadni. Mindemellett szerdánként Parajdon is várják az igénylőket a polgármesteri hivatalban, ahol zárt borítékban veszik át az iratcsomókat, majd eljuttatják az említett központba.
Szerda estig összesen hetven támogatás-igénylést regisztráltak a marosvásárhelyi központban – tudtuk meg Nyágrus Lászlótól, Parajd község polgármesterétől.
Mint mondta, e hónap végéig folyamatosan várják a vállalkozókat szerdán délelőtt tíz óra és délután három óra között a polgármesteri hivatalban. Bár a leadott iratcsomók számát megérdeklődte, de azt nem tudta már ő sem megmondani, hogy ezekből hány esetben lesz megítélve a támogatás.
Fotó: Csató Andrea
Az érintett vállalkozókkal beszélgetve megtudtuk, hogy a támogatás egyik legfontosabb kritériuma szerint
Ezt ugyanakkor nehéz betartani, ha nincs forgalma a cégnek. Mindemellett az is problémát jelent, hogy a szállásadók egy része nem minden esetben jelentette be hivatalosan a vendégeit, ezért az így szerzett jövedelem nem számít bele a cég forgalmába. Utóbbi helyzetről egyébként Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke is beszélt is lapunknak.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
2 hozzászólás