Egy kereszt kálváriája

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Székelyudvarhelyen kedden este hét óra körül kidőlt a Bethlen Gábor utcában, a Kárpátok bejárat előtt található fából készült egykori határkereszt, megrongálva egy út szélen parkoló gépkocsit, és majdnem maga alá temetve egy kislányt.

Széchely István

2010. április 14., 19:032010. április 14., 19:03

2010. április 14., 23:052010. április 14., 23:05

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Az 1800-as években állított, több méter magas, súlyos feszület anyaga a betonba öntött vaslábak között elkorhadt, olyannyira, hogy kidőléséhez elegendő volt, hogy egy görkorcsolyás kislány nekitámaszkodjon. Az elmondások szerint a kislány ijedtében meg akarta tartani a helyéről kibillent keresztet, de azzal együtt a járdára esett. Szerencsére – vagy mondhatni, csodával határos módon – nem szenvedett komoly sérülést.

A városháza illetékesei elmondták, a kereszt nem áll műemlékvédelem alatt – mint ahogyan a város területén található többi feszület sem –, még csak műemlékvédelmi területen sem található, így nem tartozik az urbanisztikai osztály hatáskörékbe a keddi eset, mint ahogyan a városgazdálkodási osztály hatáskörébe sem, annak ellenére, hogy a kereszt közterületen állt. A város területén található kereszteket a katolikus egyház gondozza, és már tervben volt ennek a keresztnek a kicserélése, hiszen tudtak róla, hogy rossz állapotban van, de csak most derült ki, hogy ennyire elkorhadt – közölte Derzsi András, a Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánia és Főesperesi Hivatal főgondnoka, de azt is elmondta, hogy új keresztet állítanak a régi helyett. Ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy az egyház csak gondozza, rendezi a keresztet, ami a városé, hiszen valamikor az állíttatta, és mostanáig közterületen állt. Így a kidőlt kereszt által okozott kárt is a városháza kellene megtérítse.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A polgármesteri hivatalban erről másképp vélekednek. A kereszt hivatalosan nem volt átadva a városnak, nem szerepel annak nyilvántartásában, tehát ilyen esetekben a keletkezett kár miatt azt terheli a felelősség, aki a keresztet gondozza, vagyis az egyházat – közölte a városháza illetékese.

A teljes cikket elolvashatja az Udvarhelyi Híradó április 15-i, csütörtöki lapszámában.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
2026. október 16., péntek

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában

Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában
Hirdetés