
Fotó: Veres Nándor
Székely „katonákat”, román salátát és amerikai áfonyabogyós falatkákat készítettek csütörtök délelőtt a Ficánka Napközi Otthon ebédlőjében Székelyudvarhely óvodásai, akik eleget tettek az intézet meghívásának, és részt vettek annak egészségmegőrző napján.
2013. április 04., 16:382013. április 04., 16:38
2013. április 04., 16:572013. április 04., 16:57
A Ficánka Napközi Otthon napközisei a Tanulj meg többet, légy jobb! című egyhetes projektben vettek részt, amely a multikulturalitás jegyében volt felépítve. „Ötödik éve szervezünk hasonló projekteket, idén a nemzeti sokszínűség, a különféle népek szokásai köré építettük fel a programokat, hiszen az öt magyar csoport mellett van egy román és egy roma csoport is nálunk” – világosított fel a helyszínen Antal Csilla, a napközi igazgatónője.
Kedden román és magyar napot, szerdán amerikait tartottak a napköziben, pénteken pedig roma nap lesz. „Az elmúlt napokban három nép – román, magyar, amerikai – kultúráját, szokásait művészetpedagógiai módszerekkel ismertettük meg a gyermekekkel, akik három nyelven hallgattak mesét, és eltáncolták a csárdást, a braşoveancát és a country táncokat” – mondta az igazgató.
Csütörtök délelőtt a három nemzet sajátos ételeiből készítettek kóstolót a napközi ebédlőjében. Megtudtuk, hogy ezen minden udvarhelyi óvodából két-két gyermek vett részt, valamint a Marin Preda Elméleti Líceum elsősei és a nagykúti óvodások Székelyvarságról. Két asztalnál székely katonákat készítettek, azaz kis kenyérkockákra paprikás kolbászt, hagymát és retket helyeztek a gyerekek. A terem másik részében sós sajttal (telemea) ízesített román saláta, az amerikai sarokban pedig mogyorókrémmel és áfonyával díszített keksz készült.
„Holnap lesz a roma nap, amelyre az udvarhelyi roma kisebbség képviselőjét, Pui Nándort is meghívtuk, aki az ebből az alkalomból szervezett bálon húzza majd a talpalávalót” – tette hozzá Antal Csilla. A kóstolók elkészültével a gyermekek helyet foglaltak, és megízlelték egymás ételeit.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!