
Fotó: Barabás Ákos
Megelégelte a tétlenséget, és aláírásgyűjtésbe kezdett egy székelyudvarhelyi édesanya: Kilyén Médiszdea az udvarhelyi játszóterek állapotát kifogásolja, szerinte ugyanis ezek sok esetben rendkívül veszélyesek.
2015. szeptember 30., 13:462015. szeptember 30., 13:46
Nemcsak esztétikai problémáról van szó, hangsúlyozza a kezdeményező, hiszen a város területén lévő huszonnyolc játszótérből sok nagyon veszélyes a gyerekekre nézve. „Azt szeretnénk, hogy nyitott kommunikáció legyen és egy összefogás azért, hogy a jövő generációja biztonságosabb, egészségesebb környezetben játszhasson” – magyarázta Kilyén Médiszdea. Az édesanya hozzátette: az aláírásokat tartalmazó ívek mellé csatolmányt is mellékelnek, melyben leírják a város összes játszóterének állapotát, illetve jobbító szándékú ötleteket, javaslatokat is tesznek.
Noha a város területén jelenleg huszonnyolc kijelölt játszótér van, egyik-másik csak „hírből nevezhető játszótérnek”, tudtuk meg: ezek olyan zöldövezetek, amelyekben egy-egy árva hinta vagy csúszda van, néhol azonban még ennyi sem. Vannak viszont nagyon jó állapotban lévő játszóterek, amelyeket néhány éve tett rendbe a polgármesteri hivatal: ezek szépen be vannak kerítve, kulturáltak, és néhány minimális apróságot leszámítva semmi probléma nincs velük, sorolja az édesanya.
A legnagyobb gond viszont pontosan a gömbfából készült, tehát például a Bethlen-negyedi és a városi parkban lévő játszóterekkel van. „Ezek szerkezetükből adódóan egyáltalán nem alkalmasak közjátszótérnek, hiszen a faelemek közé könnyen beszorul a gyerekek lába, az elemek nem stabilak, nagyon sok karbantartást igényelnek, amire rendszerint nincs keret, így hamar elhasználódnak és veszélyesekké válnak. Ide tartozik a város két fő játszótere: ezeket érdemes lenne teljesen újragondolni és újjáépíteni” – tudtuk meg.
A javaslat szerint például fém és műanyag játékszerekre kellene cserélni a város két legnagyobb játszóterének elemeit, és korosztályok szerint kialakítani: a kicsiknek szánt részre több hintát kellene elhelyezni, akár sűrűbben, mert ők még nem igényelnek akkora mozgásteret, míg a nagyobbaknak strapabíróbb és fantáziadúsabb elemek kellenének a mozgásigényüknek megfelelően, és a tinikre is gondolni kell.
Bár Kilyén Médiszdea egyelőre nem akart számokba bocsátkozni, annyit elárult: ez idáig nagyon sokan támogatták kézjegyükkel az ügyet. Továbbá a kezdeményezés mellé állt a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány is, valamint néhány helyi vállalkozó is jelezte, hogy szívesen segítene. „Egyelőre csak az első lépésben gondolkodunk, felhívni a figyelmet a probléma nagyságára, és reméljük, hogy ki tud alakulni egy kölcsönös kommunikáció és összefogás a város vezetősége, a szervezetek és a lakosság között, egymást segítve annak érdekében, hogy európai szintű játszótereink legyenek” –summázott az édesanya.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!