
Fotó: Bartos Lóránt
Ötödik alkalommal rendeznek dísznövény-kiállítást Székelyudvarhelyen, a Bethlen negyedi parkban. A csütörtök reggel 9 órakor kezdődő kiállítás vasárnap zárja kapuit, az eseményen dísznövénytermesztők, kertészetek és magánvállalkozók kínálják termékeiket.
2012. május 09., 17:572012. május 09., 17:57
2012. május 09., 18:172012. május 09., 18:17
Bálint Benedek Pál, a kiállítás főszervezője kérdésünkre elmondta: rendezvényeikre egyre több udvarhelyszéki kézműves látogat el, tavaly például közel nyolcvan cég és magánvállalkozó volt jelen, és idén is legalább ennyi részvevőre számítanak.
A négynapos rendezvényen a tavalyihoz hasonlóan kulturális műsorokra, kézműves kézműves és virágkötészeti bemutatóra illetve koncertekre is sor kerül: a gyermekfoglalkozások mellett fellép a Nyugdíjasok Hagyományőrző Kórusa, a Boróka, Rozmaring, Kékiringó és Gereben néptánccsoportok, a Fortuna Dance tánciskola és a Székelyszentmihályi Citerások. Az Ég és Föld Együttes csütörtökön és pénteken 15.30, illetve 16 órától koncertezik, csütörtökön 18.20-tól a Rock Revolution lép fel, pénteken 18 órától pedig a Koala Jazz Band szórakoztatja a közönséget. A belépők árai tavalyhoz képest nem változtak, felnőtteknek 3 lejbe, diákoknak, illetve nyugdíjasoknak 2 lejbe kerülnek, 6 lejért pedig négy fős családi jegyet lehet vásárolni.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!