Diáknapok: megtörték Udvarhely csendjét

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Felpörgették a diákéletet az elmúlt héten az Udvarhelyi Fiatal Fórum által megszervezett 22. Székelyudvarhelyi Diáknapok részvevői: a kilenc benevezett csapat egész héten változatos megmérettetéseken szállt harcba a tizenöt rollerért, teremben és szabadtéren lezajlott programjaikkal megtörve a város csendjét.

Bálint Kinga Katalin

2014. május 11., 18:412014. május 11., 18:41

Az immár huszonkettedik alkalommal megszervezett diáknapok versenyszámaira kilenc csapatban összesen százharminc diák nevezett be – a rendezvénysorozat hétfőn indult sajtótájékoztatóval, ahol a csoportok is bemutatkoztak. Az aznapi borongós, hűvös idő már másnap derűsbe fordult, így a diáksereg majdnem egész héten felhőtlenül élvezhette a szabadtéri programokat. Különösen jól jött a napsütés a vasárnapra tervezett, a diáknapok programjában újításnak számító szejkefürdői kirándulás alkalmával, ahol a részvevők főző- és ügyességi versenyeken, illetve boxermaratonon vehettek részt.

Színes-hangos lett a Patkó

Hét közben a programok többnyire az órák lejárta után kezdődtek: a csapatok kedden felvonulással és táncos flashmobbal, szerdán bemutatkozó produkcióikkal, pénteken saját rendezvényeikkel voltak jelen a Márton Áron téren és a parkokban. Saját programjaikba igyekeztek a járókelőket is bevonni: az érdeklődők a Patkóban délután két órától élő sakkjátszmát játszhattak, néptáncot tanulhattak népzenére és Punnany Massif-számokra, festhettek egy hatalmas vászonra, különféle nyereményjátékokat játszhattak, és persze ingyen ehettek sütit vagy zsíros kenyeret, illetve ihattak üdítőt, limonádét. Az egyik csapat – a hangulat fokozása érdekében – az Udvarhelyszéki Fúvószenekart is meghívta a Patkóba.

Zavartalan programok a szabadban

A benti kvízek, versenyek és rendhagyó tanórák többnyire hét közben zajlottak, esténként pedig gitárestre, karaoke- és westernbulikra várták az érdeklődőket. Pénteken délután hat órakor kezdődött a hagyományos Nap fia, Hold leánya éjszakai kincskereső vetélkedő – az idei játék a megszokottnál korábban indult, hogy a csapatoknak ne kelljen ébren tölteniük az egész éjszakát, és hogy részt tudjanak venni a szombati, a minifocipályán megtartott sportnapon is. Szombaton a borongós idő sem vette el a csapatok kedvét a mozgástól: a versenyzőknek futball-, floorball- és streetballjátszmák során kellett bizonyítaniuk. Az időjárást tekintve a szerencse aznap is melléjük szegődött, csak estefelé kezdett enyhén cseperegni, ami azonban nem befolyásolta a programot – mondta el Vass Orsolya, az UFF elnöke. Egyetlen este sem telhetett eseménytelenül: a csütörtöki programot a Face Today és a 1st Attempt koncertje zárta, a pénteki rendezvényeket pedig a Punnany Massif produkciója tette teljessé – utóbbira mintegy ötszázan voltak kíváncsiak.

A Szejkefürdőn zárult a rendezvénysorozat

Az idei diáknapok legnagyobb újításának számított, hogy az utolsó nap – előző években lazább – programját felváltotta a kirándulás a Szejkefürdőre, ahol egész nap változatos versenyszámokkal várták a csapatokat: főzőversenyen vehettek részt, valamint különféle ügyességi próbákon kellett bizonyítaniuk, egyebek mellett zsákban futás, akadályverseny, illetve a Szerelempatak című dokumentumfilmben látott „höngörőzés” is szerepelt közöttük. A szervezők a hulladékok hasznosítására is gondoltak, a szemét felhasználásával készült szobrokat is díjazták. Délután boxermaratonra nevezhettek be fiúk és lányok, ezt követően a csapatok összefoglaló produkcióit kísérhették figyelemmel az érdeklődők. Este nyolc órakor kiderült: a hét folyamán a … csapat bizonyult a legügyesebbnek, így ők tudhatják magukénak a fejenként egy-egy rollert. Az idei bulimaratont lampioneregetés zárta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés