
Fotó: Barabás Ákos
Az udvarhelyszéki iskolaigazgatók többsége állítja: van igény a délutáni foglalkozásokra, állami támogatás viszont nincs, így mindenki úgy oldja meg a gyermekek felügyeletét, ahogy tudja. Vannak települések, ahol nincs lehetőség erre, máshol pedig pályázattal, illetve együttműködési szerződéssel próbálkoznak.
2016. szeptember 21., 09:242016. szeptember 21., 09:24
Az országszerte after schoolként elterjedt Iskola az iskola után elnevezésű program célja a kötelező tanórákon kívül lehetőséget nyújtani a diákoknak a felzárkózásra, szórakoztató foglalatosságokra. A programban részt vevő gyerekek biztonságos helyen tölthetik el délutánjaikat, ebédet kapnak, és elvégezhetik házi feladataikat a felvigyázó pedagógusok segítségével. Ez egy 2011-ben indult tanügyminisztériumi program, az önkormányzatok és iskolák pályázhatnak bizonyos forrásokra, hogy településeiken megvalósítsák az iskola utáni foglalkozást.
A pedagógus mint egyéni vállalkozó
Mivel egyre több székelyudvarhelyi szülő szeretné, ha lehetőség lenne gyereke délutáni felügyeletére, a város több iskolájában együttműködési szerződést kötnek olyan tanítókkal, akik délutáni oktatást vállalnak. A pedagógusok egyéni vállalkozói engedélyt váltanak ki, bérbe kapják a termet az iskolától, és térítés ellenében naponta két-három órát foglalkoznak a tanulókkal a hivatalos tanítási program után. A Tamási Áron Gimnázium, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum, illetve a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai meleg ebédet is kapnak, máshol a magukkal hozott hideg ételt fogyasztják el.
A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközéspiskolában is lenne igény a délutáni felügyeletre. Ennek érdekében létrehoznak egy egyesületet, amely egyebek közt ezt a programot is megpályázhatja. Porsche Éva igazgató reméli, hogy hamarosan elkezdhetik az eddig használaton kívül állt ebédlő felújítását, és még ebben a tanévben sikerül fogadni a gyerekeket.
A Bethlen Gábor Általános Iskolában még zajlik az igénylések felmérése. Itt a korábbi években is voltak tanórák utáni foglalkozások, azonban még nem minden osztályban tartottak szülői értekezletet, így csak később derül ki, hány gyermek maradna délutánra is.
Vidéken besegít az egyház, a Caritas
Felsőboldogfalván eddig senki nem kérte a délutáni felügyeletet, de Tamás Zoltán iskolaigazgató szerint amúgy is szinte lehetetlen lenne megvalósítani, hiszen tizenegy település gyerekei tanulnak náluk, őket naponta haza kell szállítsa az iskolabusz.
Siménfalván szükség lenne a foglalkozásokra, de egyelőre problémát jelent az anyagi háttér előteremtése. Itt októbertől a Caritas pályázati pénzből indít két tanítás utáni csoportot, főleg szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeinek. Csáki Péter iskolaigazgatótól megtudtuk, hogy folyamatban van az ebédlő engedélyeztetése, ahova majd meleg ételt szállít egy cateringszolgálat.
Oroszhegyben az egyház vállalta hatvan gyerek délutáni foglalkoztatását. Mihály Tibor igazgató elmondása szerint ily módon megoldódik a nehezebb anyagi körülmények közt élő gyerekek felügyelete. Egyelőre a többi szülő nem kereste meg hasonló igénnyel.
A felsősófalvi iskolában is hamarosan indul egy csoport, Parajdon pedig a felújított egykori orvosi rendelőben fogadnak gyerekeket. Mindkét, jobbára roma gyerekeknek létrehozott csoportot a Caritas működteti majd, pályázati pénzből – nyilatkozta Bíró Zsolt iskolaigazgató.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!