
Kihágások miatt több száz jogosítványt vont be az elmúlt évben a Székelyudvarhelyi Rendőr-kapitányság, legtöbbször szabálytalan előzés miatt, de az ittas vezetés is a leggyakoribb okok között van. A közlekedésrendészeti osztály vezetője, Constantin Agache főfelügyelő ismertette lapunkkal a 2015-ös év udvarhelyszéki közlekedésének statisztikai adatait.
2016. január 18., 12:092016. január 18., 12:09
A halált vagy súlyos testi sértést okozó közúti balesetek száma 47 volt tavaly, ami 12-vel kevesebb, mint előző évben. Ezekben a balesetekben 7-en halálosan, 48-an súlyosan, 30-an pedig könnyebben sérültek meg. A 7 halálos sérülés 5-tel, a 48 súlyos sérülés 12-vel, a 30 könnyű sérülés pedig eggyel volt kevesebb az előző évi számoknál. A 47 súlyos baleset közül 15 városokban, illetve azok közelében történt, 32 pedig vidéki utakon.
A súlyos esetekkel ellentétben a könnyebb sérüléseket okozó balesetek száma nőtt 2014-hez képest: 43-mal több – összesen 164 – ilyen baleset volt 2015-ben Udvarhelyszéken. A rendőrség komolyabb de nem súlyos, valamint könnyebb sérülésekre osztja az eseteket. Komolyabb sérülés 71 volt, 17-tel több mint előző évben, könnyebb sérüléssel járó baleset pedig 93.
Negyvennégy alkalommal többször, mint tavalyelőtt, összesen 567-szer baleseteztek tavaly az udvarhelyszékiek úgy, hogy nem sérült senki, csak anyagi károk keletkeztek
Közúti ellenőrzések eredményeként több mint félezer sofőr búcsúzhatott el rövidebb-hosszab időre a jogsijától: 367 gépjárművezetői-engedélyt felfüggesztettek, 180-at érvénytelenítettek, néhány esetben pedig cserélték azokat. Az intézkedésre a következő indokok miatt került sor: alkohol hatása alatti vezetés (67 esetben), túlzott sebesség (41), szabálytalan előzés (94), elsőbbség meg nem adása (23), elsőbbség meg nem adása gyalogosnak (75), menetiránnyal ellentétes sávban történő közlekedés (15), a megállás elmulasztása miatt – jelzőlámpánál vagy rendőri utasításra – pedig 23 jogosítványt függesztettek fel vagy érvénytelenítettek.
6105 kihágás és 246 bűncselekmény miatt kiállított jegyzőkönyv zárta a sort tavaly.
Azonban nem minden baleset került be a rendőrség nyilvántartásába – magyarázta Agache, hozzátéve, hogy Romániában a törvények kedveznek a békés megoldásoknak. „Sokan élnek a megegyezéses úton történő ügyrendezéssel, és a balesetben részt vevők közösen keresik fel biztosítótársaságukat. Másfelől pedig számolnunk kell azokkal a balesetekkel is, amelyek nem a közutakon történnek, hanem magán- és erdei utakon vagy parkolókban, s nem nevezhetők közúti baleseteknek. Mégis balesetek, és testi sérüléssel vagy anyagi kárral járnak. Ezekkel is a rendőrség foglalkozik, csak nem a közlekedésrendészet” – magyarázta a szakember.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!