Csend honol az Ilona-völgyében

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Legutóbb egy évvel ezelőtt hívtak össze lakossági fórumot Homoródfürdőn, melynek a völgyben épülő törpe vízi erőművel kapcsolatos kérdések megvitatása volt a célja. A vízgyűjtő gát megépült, azóta azonban a beruházás stagnál. A homoródfürdőiek abban reménykednek, soha nem indítják be a törpe vízi erőművet.

Kovács Eszter

2014. október 12., 16:592014. október 12., 16:59

2014. október 14., 13:022014. október 14., 13:02

A helybélieknek nem a tavaly októberi volt az első megmozdulásuk az ügyben, hisz még az év júliusában tiltakozást rendeztek. A vízi erőmű kivitelezője, a csíkszeredai H2O Energy Kft. ugyanis a lakók beleegyezése nélkül fogott hozzá a kivitelezéshez. Mint kiderült, a már akkor megépíttetett gát mellett kilenc kilométeres vezetéket szándékoztak lefektetni a településen keresztül, melyben a patak vizét a gáttól a turbinaházig vezették volna. A helybéliek főként az erőmű okozta környezetrombolástól tartottak: a csíkszeredai vállalkozás 2011-ben építette meg az első hasonló vízi erőművet a Hargitán, ám a víz csőbe vezetésének következtében a patak kiszáradt, a halállomány kipusztult.

Ferdített adatokkal dolgoztak?

„A beruházást kivitelező cég 95 éves vízhozammérések alapján kérte a szakhatóságoktól az engedélyezést, a Homoród-patakának vízhozama azonban az elmúlt 15 évben drasztikusan csökkent” – magyarázta Nagy István, a homoródfürdői lakók által létrehozott Nagy-Homoród Megmentéséért Egyesület vezetője. A kivitelező építési engedélyét tavaly júliusban visszavonta Hargita Megye Tanácsa, így a falun átvezető vezeték már nem épült meg.


Sok lúd…

Folyó év augusztusában egyébként a romániai civil szervezetek csatát nyertek a hegyi patakokon, folyókon kialakított, a környezetre sokszor káros törpe vízi erőművek ügyében, sikerült ugyanis elérniük, hogy a 20142020-as európai uniós költségvetési ciklusban már ne lehessen EU-pénzeket lehívni a hasonló beruházásokra. „udomásunk szerint a prefektúra beperelte a megyei önkormányzatot, mivel törvénytelennek minősítette a korábban kibocsátott építkezési engedélyt, Hargita Megye Tanácsának oldalán pedig a kivitelező is beszállt a perbe. Arról nem hallottunk, hogy az eljárás okán visszavont építkezési engedély helyett újabb engedélyért folyamodott volna a cég a megyei önkormányzathoz vagy az illetékes szakhatóságokhoz”  mondta Nagy István, aki hozzátette, tudomásukra jutott, hogy a kivitelező cég az elmúlt évben a helyi önkormányzatoknak igyekezett eladni a félkész beruházást, mindeddig kevés sikerrel. „A homoródfürdői lakók fellélegeztek, bíznak abban, hogy 2020 után sem indítják be az erőművet” – fogalmazott.

Bizakodók a helybéliek

Az Ilona-völgyében jelenleg csend honol: a Homód-patakon megépített gát zsilipje zárva van, csak néhol szivárog át rajta a víz. Kiss Margitéknak több mint tíz éve van telkük a völgyben, havonta többször járnak ki pihenni, veteményezni. „Részt vettünk a tiltakozáson, hisz itt a lakók völgyéről, patakjáról van szó. Olyan munkába kezdtek, ami az egész Homoród-patak mentét befolyásolja, és a helybélieket nem kérdezte meg senki” – osztotta meg felháborodását az asszony.

A szomszédos házban épp felújítási munkálatokat végeztek, Kis Lajost munka közben faggattuk. „Elképzelhetetlen következményekkel járt volna, ha majd tíz kilométeren csőbe vezetik a patakot. A Homoród-patak ennek a völgynek az éltetője, nemcsak a helybéli embereknek, hanem az állat- és növényvilágnak is fontos” – magyarázta.

A homoródfürdői lakókat egyébként azóta sem kereste fel a kivitelező, a már hónapok óta tartó csendet biztató jelnek vélik, civil összefogással talán mégis sikerült megmenteni az Ilona-völgyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés