Fotó: Mihály Csaba
Csanády György, a székely himnusz írója születésének 121. évfordulója alkalmából tartottak kedden megemlékezést a költő székelyudvarhelyi nyughelyénél, a belvárosi református temetőben.
2016. február 23., 19:082016. február 23., 19:08
A költő, újságíró életrajzát Bíró Edith, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) udvarhelyi elnöke ismertette a 60–70 fős emlékező csoportnak. Mint mondta, a Csanády György által írt himnusz népszerűségét semmilyen hatalom nem tudta megtörni, noha volt, hogy tiltották éneklését. „A költő megérdemelne egy szobrot városunkban, de sajnos sokan még azt sem tudják, hogy Csanády Székelyudvarhely szülöttje, és hogy itt van eltemetve. Hiszem, hogy amíg székelyek élnek ezen a földön, addig nem felejtődik el Csanády himnusza” – jelentette ki az SZNT elnöke.
Berecki Orbán Zsolt református tiszteletes hangsúlyozta, akkor leszünk ünnepelhetők utódainknak, ha nekik is lesz mit megköszönniük nekünk. „Szörnyű, amikor magyar magyart gyűlöl, amikor a magyar más hont keres, amikor nem akar igazzá és naggyá lenni. Ha nemcsak hagyjuk elveszni tündérországunkat, hanem éppen mi veszítjük el. Hiszem és vallom, hogy utunkat Isten kezében találhatjuk meg” – mondta. Berecki azt kérte, ha szobrot nem is, de legalább egy utcát nevezzenek el a költőről Udvarhelyen. Ezek után több szavalat is elhangzott a megemlékezésen, majd koszorúzás és a székely himnusz eléneklése következett.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
szóljon hozzá!