
Fotó: Veres Nándor
A múlt év végi ünnepi időszakban tartott ellenőrzések során több gazdasági, illetve vendéglátóipari egységben is kihágásokat tapasztaltak az élelmiszer-biztonsági igazgatóság szakemberei. Több esetben még a cégek működési engedélyét is felfüggesztették.
2013. január 08., 18:142013. január 08., 18:14
2013. január 08., 18:362013. január 08., 18:36
Megyeszinten majdnem ötven gazdasági, illetve vendéglátóipari egységet ellenőrzött a közelmúltban a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, a fokozott ellenőrzések során elsősorban a húsfeldolgozókat, valamint a húskészítmények forgalmazóit, élelmiszer-lerakatokat, szupermarketeket vizsgálták, valamint azokat a vendéglátóipari egységeket, ahol az ünnepeken menüt szolgáltak fel. A legtöbb egység, amelyben szabálytalanságokat találtak, figyelmeztetést kapott, ám több esetben is büntettek a hatóság ellenőrei, sőt működési engedélyeket is felfüggesztettek – tudtuk meg Püsök Lászlótól, a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság szóvivőjétől.
Három-három húsfeldolgozóban, illetve élelmiszer-lerakatban vizsgálódtak, előbbiek közül az egyik kisebb szabálytalanságok miatt figyelmeztetésben részesült, az élelmiszer-lerakatokban viszont már jóval nagyobb kihágásokra bukkantak az ellenőrök. Ezek közül egyet figyelmeztettek, és elkoboztak 7,5 kilogrammnyi tejterméket, a másik kettőnek viszont ideiglenesen felfüggesztették a működését. Ez egészen addig tart majd, amíg a tapasztalt élelmiszer-biztonsági hiányosságokat kiküszöbölik – tájékoztatott a szóvivő. A nyolc ellenőrzött vendéglő közül öt figyelmeztetésben részesült, továbbá elkoboztak öt kiló igazolatlan eredetű fagyasztott halat, egy egységet viszont 600 lejre megbüntettek az élelmiszerek nem megfelelő tárolásáért. A panziók esetében csak egy figyelmeztetésre volt szükség, és az élelmiszerüzletek többségében sem tapasztaltak szabálytalanságokat az ellenőrök: egy figyelmeztetést, illetve egy 600 lejes büntetést szabott ki a hatóság, utóbbit az élelmiszer nem megfelelő körülmények között történő tárolásáért.
A négy ellenőrzött szupermarket közül hármat figyelmeztettek, ugyanakkor elkoboztak 9,4 kilogrammnyi húskészítményt, valamint 6,2 kilónyi tejterméket. A mészárszékek esetében háromból kettő kapott figyelmeztetést, az étkezdék közül kettőből egy – tudtuk meg Püsök Lászlótól.
Az elkobzott áruk többségénél a hiányos címkézés, a bizonytalan eredet, illetve a nem megfelelő tárolás jelentette a problémát. A tapasztalt hiányosságok sem számukat, sem súlyosságukat tekintve nem térnek el a korábbi években tapasztaltaktól, ugyanakkor ezek nem számítanak olyan nagy kihágásoknak, amelyek élelmiszer-biztonsági szempontból komoly veszélyt jelentenének – közölte az igazgatóság szóvivője.
A megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság a rendőrséggel közösen közúti ellenőrzéseket is tartott az ünnepi időszakban, de az élő, illetve levágott állatok szállítása esetében nem tapasztaltak kihágásokat.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
szóljon hozzá!