Bunta–Szász paktum: ki nevet a végén?

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Mintegy 400 ezer lejnyi adóhátralékot és a vele járó büntetőkamatot halmozott fel a Székelyudvarhelyért Alapítvány: a Szász Jenő elnöklése alatt működő szervezet korábban megállapodást kötött a városvezetőséggel, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokkal váltja ki adósságát. A paktum azonban megdőlt, hisz az alapítvány által felajánlott lakrészek egyikét még nem sikerült kiüresíteni. A városvezetőség most visszavonná a korábbi megállapodást: az ingatlanok helyett a pénzt hajtaná be, bár ennek határidejéről és módszeréről még nem tudni semmit.

Kovács Eszter

2014. május 28., 19:062014. május 28., 19:06

2014. május 28., 19:132014. május 28., 19:13

„Bunta Levente és Szász Jenő üzletelnek, Székelyudvarhely pedig megint veszít” – jelentette ki Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő. A májusi önkormányzati ülés apropóján összehívott sajtótájékoztatón az ellenzéki frakció kifejtette: nehezményezik, hogy az évek óta húzódó ügyben miért nem tett még határozott lépéseket a városvezetőség.

A jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező Székelyudvarhelyért Alapítvány 2012 novemberéig több mint 160 ezer lejnyi adóhátralékot halmozott fel, az ezzel járó több mint 180 ezre lejnyi késedelmi kamattal együtt a szervezet adóssága 2012-ben 345 ezer lej volt, mely összeg azóta tovább kamatozott, jelenleg mintegy 400 ezer lejes kintlévőséget jelentve a városi kasszában. Korábban egyezség született Bunta Levente és Szász Jenő között: az alapítvány elnöke az adósság törlesztésének érdekében egy, a szervezet tulajdonát képező, a Cserehát lakónegyedben lévő ingatlan két lakrészét ajánlotta fel. Akkor a polgármester úgy nyilatkozott: kétes eredetű ingatlant nem fogadhat el a város, utalva arra, hogy az említett csereháti épület az árvízkárosultaknak gyűjtött adományokból épülhetett. Később mégis sikerült kiegyezniük a feleknek, a megállapodásról tanácsi határozat is született, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítvány a Cserehát utcai ingatlan 2., 3. és 4-es lakrészét átadja a városnak. A helyi önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén azonban szerepel egy, a korábbi tanácsi határozat érvénytelenítésére vonatkozó tervezet, melynek értelmében a város lemond az ingatlanokról és más úton hajtaná be az alapítvány tartozását.

„Mint kiderült, a 3. lakrészben még mindig laknak, a kilakoltatást sem a tulajdonos, sem a város nem tudta véghezvinni, ezért a városvezetőség felbontaná az egyezséget. Érthetetlen, hogy az évek óta húzódó ügyben a polgármester eddig miért nem kezdeményezett adóbehajtást” – hangsúlyozta az EMNP-s városatya.

Az ügy kapcsán megkerestük Szász Jenőt is, aki portálunknak elmondta: arról, hogy a tanácsi határozatban három lakrész szerepel, ő csak utólag értesült, hisz az alapítvány a kezdetektől fogva csupán két lakást ajánlott fel az adósság törlesztésére. A 3. lakrészt kifejezetten azért nem ajánlották fel, mert abban egy idős házaspár él, Szász szerint kilakoltatásuk embertelenség lenne.

Az adósság behajtásának módszereiről, illetve ütemtervéről a városvezetőségnél is érdeklődtünk, a polgármesteri hivatal sajtóosztályához intézett kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem kaptunk választ.

A csütörtöki önkormányzati ülés napirendjének apropóján a néppárti városatyák több kifogást is megfogalmaztak. Jakab Attila sajnálatosnak nevezte, hogy a pályázati pénzek lehívásánál Udvarhely mindig a rövidebbet húzza, utalva arra, hogy a város 200 ezer lejt hívott le a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumtól, holott udvarhelyszéki községek nagyobb összegeket kaptak. Példaként említette, hogy Románandrásfalván 600 ezer lejt sikerült lehívni útjavításokra. Zakariás Zoltán nehezményezte, hogy a városvezetőség újabb 300 ezer lejjel emelné az Urbana Rt. törzstőkéjét, arra hivatkozva, hogy az enyhe tél miatt veszteségesen működött a közüzemi vállalat. „A távfűtésre vonatkozó, 2020-ig kidolgozott stratégiát módosítani kell, hisz az azon a tényen alapszik, hogy a Szejkefürdőn megépül a hőerőmű, holott maga a polgármester is bevallotta, hogy források hiányában ez nem látszik megvalósulni” – magyarázta. Ugyancsak a stratégia alapja, hogy az elkövetkező években egyre több székelyudvarhelyi család csatlakozik majd vissza a távhőrendszerre. Zakariás szerint mindez csak sikerpropaganda: a város az elmúlt mintegy hat évben összesen ötmillió eurót költött a távfűtésrendszer felújítására, bővítésére, mindez azonban nem garantálja, hogy a távhő lakossági ára csökkenni fog.
szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés