
Fotó: Barabás Ákos
Újabb nemzedék nőtt fel a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola alma materében, s ballagott el szombaton délelőtt. A székelyudvarhelyi Művelődési Házban szervezett ünnepségen az intézmény vegyeskara – akik énekeikkel színesebbé tették az eseményt – fogadta a ballagókat.
2016. június 04., 22:282016. június 04., 22:28
„Igaz, hogy a földönkívüli idegen támadás esetén is jól foghat az iskolában megszerzett tudás, de a legfontosabb, amit megtanultak az itt eltöltött évek alatt az a szenvedély a szakmáik iránt, valamint, hogy most már szembe tudnak nézni az alkotás nehézségeivel” – hallottuk a tizenkettedikesek képviselőjétől elhangzott beszédben. Az iskola hagyományához híven szalagot is helyeztek el az iskola zászlójára, amely emlékül őrzi a továbbiakban, hogy az intézmény újabb nemzedékkel gazdagodott.
„Megtanulhattátok, hogy a gondolat érték, a kitartó és rendszeres munka meghozza gyümölcsét”, hogy a siker a kitartók privilégiuma, másokat elfogadni, s közösségre is nevelte őket az iskola. Ezután meg kell tanulni felelősséget vállalni, cselekedni, olyan munkát választani, amit szeretnek – mondta el Porsche Éva, az iskola igazgatónője, majd egy-egy szál piros szegfűvel ajándékozta meg a végzősöket. Búcsúztatót mondtak még a tizenegyedik osztályosok is, kívánva, hogy társaik megtalálják a különlegeset, az egyedit az életben.
Jakab Zoltán aligazgató megyei tanfelügyelőség nevében jutalmazta az évfolyamelsőket. Végül a vegyeskar és a végzős diákok közösen énekelték el az Eljött a perc című dalt.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!