Bővítik a zeteváraljai templomot

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A napokban Zeteváralja Szent József, a munkás titulusú plébániatemplománál erőgépek dolgoznak: daruk segítségével helyezik el a Makovecz-stílusban épülő új födém 10–11 méteres, 250–300 kilogrammos ragasztott gerendáit – tudtuk meg Mátyás Gábor szentszéki tanácsostól, az egyházközség plébánosától. A csíkszeredai András Alpár mérnök és társai tervei alapján megnagyobbított istenházában október vége felé már szentmisét szeretnének tartani.

Molnár Melinda

2015. július 21., 21:042015. július 21., 21:04

Mint már hírül adtuk, május elején kezdődött a zeteváraljai szent hajlék átépítése. „Gyarapszik a falu népe. Jelentős a beköltözés, és szombaton is két keresztelőre kerül sor – mondta mosolyogva az egyházközség plébánosa. Ünnepeken szűkös volt a templom. Nagyobbítják, magasítják, korszerű fűtésrendszerrel látják el, és új orgonát építtetnek. Terveik szerint 2016. május elsején, a búcsú alkalmával szentelik fel a megújított templomot.

Az 1984–85-ben műhelyből templommá alakított imádság háza akkor vált lelki hajlékká, amikor nem készülhettek szakrális célú épületek. A Klein Zsigmond által adományozott műhelyépületet alakították át. A jelenleg is álló torony 1998-ban készült el. Ebben az évben száz négyzetméterrel megnagyobbítják a templom alapterületét, és növelik belmagasságát, ugyanakkor a kórusteret harminc négyzetméterrel bővítik. Első lépésként az ablakokig lebontották a templomtestet. Az oldalfalakat az elmúlt hetekben támfalakkal erősítették meg. A napokban pedig a Boros Dénes mérnök által vezetett csoport a szarvazatot rakja fel. Befödés után vakolás, a lambéria felhelyezése és festés következik. A berendezés cseréjére még nincs meg a pénzalap, de a padlófűtés elkészítéséhez sikeresen pályáztak a kultuszminisztérium vallásügyi osztályánál. A tíz festett vitrálé Csíksomlyón készül, a tetőtér-világítást szolgáló 52, színes fóliás ablak pedig Székelyudvarhelyen – részletezte Mátyás Gábor atya. Az új orgona Pap Zoltánék székelyudvarhelyi műhelyében készül.

A munkafolyamatokat az egyházközség tagjai kezdték el. A templomszerető helyiek, a testvéregyházközségek, magyarországi barátaik adományai mellett a megyei és helyi tanács, a zeteváraljai közbirtokosság is hozzájárul a kivitelezéshez. A zeteváraljai egyházközség hívei és lelki atyjuk reméli, Isten segítségével sikerül végigvinni terveiket. A munkálatok idején a szentmiséket a ravatalozóban tartják, a keresztelőket és esküvőket pedig az ivói templomban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés