
Fotó: Veres Nándor
A munkaerő-piaci igények és a szakoktatás összehangolását, valamint a Hargita megyei fiatalok itthon maradását tartja 2015 legnagyobb kihívásának Borbolya Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy értékeli: a fejlesztések és pénzek leosztása tekintetében a megyei önkormányzat kiemelt figyelmet szentelt Udvarhelyszéknek, a gazdasági fellendülés, a jólét azonban a helyi közösség felelőssége is.
2014. december 22., 19:042014. december 22., 19:04
A megyei tanács korábbi – Kisvillany, Kisvíz és Kisinternet – programjai mellett idén újabb, a kistelepülések megsegítését célzó programot hozott létre, számolt be a megyeitanács-elnök. „102 kistelepülést vettünk jegyzékbe, ahol a helyi egyházközségek segítségét kértük” – magyarázta. Az újonnan indított, átfogó program első eredménye, hogy Gyepesben például megvalósulni látszik a vízvezetékrendszer kiépítése: a beruházás egyharmadát az unitárius egyház hozza az amerikai testvéregyháztól, a fennmaradó részt pedig a megyei tanács, a falu és a közbirtokosság fedezi majd.
Borboly továbbá felhívta a figyelmet, a napokban dől el, hogy a megyebeli középiskolákban milyen osztályok indulnak a jövő tanévben, szerinte nagyobb figyelmet érdemelne az oktatás a térségben. „Feltevődik a kérdés, hogy Udvarhelyen miért indítanak megint több könyvelői osztályt, miközben a megyében és Udvarhelyszéken is évente a cégek több mint 10 százaléka bezár, illetve egyre professzionálisabb programok vannak, amelyekkel gyorsan és hatékonyabban végezhető el a könyvelés. Látszik, hogy a könyvelői szakma zsákutcás tevékenység” – hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette, lehetne még sorolni azokat a szakmákat, amelyeket ráítélnek a gyerekekre, annak ellenére, hogy itt nincs rájuk igény.
A tanintézetek apropóján kitért a tej-kifli programra is, melyet jelen formájában működésképtelennek vél. „A tej-kifli program megbukásában hibás a politikum, de hibásak a mi cégeink is, hisz annak a helyi cégnek is van felelőssége, amely nem pályázott” – hangsúlyozta. Az erre a célra a megyébe érkező évi mintegy 4 millió euróból „csodát lehetne művelni”, mondta, ha a program lebonyolítása a centralizált, bukaresti rendszerből a megyei önkormányzatok kezébe kerülne. „Szeretném, hogy inkább a rászoruló gyerekeknek tej-kifli helyett meleg ebédet tudjunk biztosítani ebből a pénzből, és a délutáni oktatást is fedezzük, hiszen sok családba nem tudják megfizetni a korrepetálást” – magyarázta.
A megyei önkormányzat udvarhelyszéki beruházásai kapcsán Borboly arról is beszámolt, hogy az udvarhelyi inkubátorház kivitelezése elől elhárultak az akadályok, a munkálatokat már a jövő évben el kellene kezdeni. Az elöljáró kiemelte, bár a havazás miatt le kellett állítani a kissolymosi útszakasz építését, a beruházást stratégiai szempontból nagyon fontosnak tartja. Többrendbeli aszfaltozási munkálatot is terveznek Udvarhelyszéken, egyebek mellett Kányád, Városfalva, Muzsna, Tarcsafalva, Atyha, Derzs térségébe. A térség egy nagy kihívása és turisztikai lehetősége a parajdi gyógyfürdő beindítása, tette hozzá Borboly, a létesítmény létrehozásánál is bábáskodik a megyei önkormányzat, illetve Udvarhelyszéken is folytatódik a Kisvíz és Kisvillany program azokkal a településekkel, amelyek hajlandók kalákában együttműködni.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!