Böjte Csaba: hosszú az út, de célba lehet érni!

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Vasárnap estére érkezett haza a székelyudvarhelyi gyalogos keresztalja. Pénteken több mint félezren haladtak át Máréfalván, szombat reggel pedig még félszázan csatlakoztak a gyalogosokhoz. A legkisebb, négyéves zarándokot, babakocsin vitték szülei. A legfiatalabb gyalogos hét, a legidősebb hetvenéves volt idén. Közel háromszázan a hazautat is gyalogszerrel tették meg.

Molnár Melinda

2013. május 20., 10:392013. május 20., 10:39

A virágokkal várakozó családtagok mellett nagyon sokan érkeztek a zarándoklatot záró szentmisére a Lisieux-i Kis Szent Teréz-plébániatemplomhoz. Bentről a Hálaluja ének-zene együttesnek a Szentlelket hívó dallamai hallatszottak ki, majd a messziből fel-felcsendült az ősi székely himnusz. Előbb a közeledő zászlók jelezték az érkezőket, majd feltűnt a zarándokoszlop. Arcukon az öröm mellett jól látható nyomokat hagyott a nap heve. A közösen elénekelt magyar himnuszba belekapcsolódott a hálaadó sokaság is.

A szentmise főcelebránsa, László Attila, a Szent György-egyházközség plébánosa a templom ajtajában köszöntötte a zarándoktestvéreket, hozzátartozókat és mindazokat, akik a Mária Rádión keresztül kapcsolódtak be a Lelket hordozók és vágyók örömébe. „Az igazi érték a készület feszültségében születik. Az egyház születésnapján – akár az elmúlt 2000 évet, akár saját életünket tekintjük – láthatjuk: csoda születik” – fejezte ki háláját László Attila, hogy Isten jóságából e közösségnek részese lehet.

A csíksomlyói gyalogos zarándoklatot záró ifjúsági szentmise egyik legmeghatóbb pillanata, amikor a zászlókkal, csomagokkal érkezettek bevonulnak a szentélybe. A Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna… dallamai, taps és könnyes mosolyok kísérték. Egy talpalatnyi hely sem maradt a megszentelt térben.

Olyan jó dolog látni, hogy az evangélium sorai életre kelnek – mondta az ünnep szónoka, Böjte Csaba ferences szerzetes. – Az Isten házába érkező zarándokoknak nem kell magyarázni a „Gyertek hozzám, akik megfáradtatok…” igazságtartalmát. 120–130 kilométer, három nap – már egy ilyen rövid földi zarándoklat is örömmel tölti el. Mennyivel örömtelibb lesz, amikor a mennyei fogadóbizottság elé érkezünk majd – mondta meghatódva Csaba testvér. Majd arra buzdította a hallgatóságot: megéri kitartani a Földön. A nap hevében, esőben, szélben zarándokolni, hogy ha fáradtan, roskadozva is, de bevonulhassunk abba az országba, amit a mennyei Atya készített az őt szeretőknek.

Beszédében arról is a szólt, hogy a szentháromságos szeretetegységet semmi nem tudja szétrombolni. Nem csak tanít, ők maguk élik ezt a csodálatos kapcsolatot. Jézus földi életében töretlenül hitte, hogy az emberiség képes megtanulni a szeretet parancsát.

Nem tért le a szeretet útjáról – a zarándokok sem. Ezen a napon a fiatalokat a szülők, a nagytaták, nagymamák várták virággal. Mekkora örömmel fogadnak majd a mennyországban az ősök, az angyalok, az üdvözült lelkek és a mennyei Atya! Megéri kitartani őseink hitében. Megéri becsülettel megélni a földi életet. Hihetetlen távlatok vannak előttünk.

Merjünk nagyot álmodni – buzdított Csaba testvér. Példaképpen a néhai Albert atyát említette, aki húsz éve azt javasolta „vigyék ki pünkösdi csíksomlyói búcsút a Nyeregbe”. Kitartásával „verte a dobot”, hogy egész Székelyföld búcsújáró helye legyen. Hányszor elverte az eső a zarándokokat. Volt jégeső, havazás, tűző nap! Hogy Kárpát-medencei, sőt annál nagyobb méreteket ölt a zarándoklat, „attól lehetett, hogy Albert atya és társai mertek nagyot álmodni. Bátorság: merni kell nekimenni! Hihetetlen élmény, amikor leérsz a hegyről. Útközben egymást érik a keresztalják, csigalassúsággal halad a nép, szólnak a csengők, énekelnek az emberek. Érzed: jó keresztények, székely embernek lenni Isten nagy családjában.

A földi kis Tábor-hegyi események után vissza kell menni a hétköznapokba – Jézus is visszavitte tanítványait egykor. De ezt a lelkületet, az élő hitet be kell építeni létünkbe: hosszú az út, de célba lehet érni. Fárasztó, de szeretteink várnak ránk. A Szentlélek, a vigasztaló, erősítő, bátorító. Jézus, társunk, előttünk jár: „Ne féljetek, bízzatok, bármit kértek az Atyától, megadja. Ti nálamnál nagyobb csodákat tudtok tenni. Csak a Gonosz mondja: nem fog sikerülni. Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk. Ragyogjon fel mindannyiunk arcán ez a vigasztaló szép vonás.”

Böjte Csaba személyes példaként említette: vannak csodák. Ahogy az egymillió eurónyi éves költségvetést a jó szándékú és a legkisebbekért felelősséget vállalók adományai fedezik a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, ehhez a Szentlélek kell. „Merjetek nagyot álmodni, életedet feltenni! Úgy ahogy ez a zarándoklat sikerült – életünk minden percében velünk van a Szentlélek. Az Eucharisztiánál keressenek vigaszt. Tartsunk ki a jóban, ne engedjük el egymás kezét, és a szeretet útján célba érünk” – hiszi Csaba atya.

Szavait hosszan tartó taps kísérte. Botár Gábor plébános azt kívánta: amilyen intenzitású volt a tetszésnyilvánítás, olyan mértékű hálával erősítsük meg mindazon kegyelmeket, amit eme zarándoklat nyújtott. Végezetül pedig köszönetet mondott a zarándoklatot kísérő lelki vezetőknek, segítőknek, adományozóknak, szolgálatvégzőknek. A résztvevők hálatelt, önfeledt éneke valódi és hosszantartó Lélekjárás ígérete közösségünkben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken

Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken
2025. augusztus 21., csütörtök

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra

A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra
2025. augusztus 21., csütörtök

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak

A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak
2025. augusztus 21., csütörtök

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön

Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön
2025. augusztus 20., szerda

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

2025. augusztus 18., hétfő

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz

Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.

Árpád-kori leletek Patakfalva határában
Árpád-kori leletek Patakfalva határában
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

2025. augusztus 14., csütörtök

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon

Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván

Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván