Biomasszás kazán saját kezűleg

Saját készítésű központi fűtésrendszerrel rendelkezett már „legénykorában” – a nyolcvanas évek elején – Péter József székelyszentkirályi lakos, aki portálunknak elmondta, bár nem volt lehetősége arra, hogy alternatív energiaforrásokról tanuljon, mindig is érdekelte a témával kapcsolatos szakirodalom. Ezért nem csoda, hogy első – szénnel és fával működő – kazánját egy Magyarországon vásárolt szakkönyv alapján készítette el unokatestvére segítségével, természetesen kikérve vízgázszerelő ismerőseinek tanácsát.

Fával és szénnel működő kazánjának üzemeltetése költségesnek és időigényesnek bizonyult, így a kilencvenes évek elején már modernebb rendszerek terveit kezdte el vizsgálni Péter József. Ezúttal is Magyarországról érkezett a megoldást, ahol már léteztek olyan melegítőrendszerek, amelyek a fűrészport elégetve termeltek hőt. Ezek mintájára rövidesen megépítette sajátját, amely néhány év alatt ugyan „kiégett”, de mivel már egyértelművé vált, hogy működőképes, ezért más típusú fűtésrendszerek tanulmányozása helyett az elromlotthoz hasonló, ám valamivel nagyobb kazánt épített az újító.

„Ekkor még halmokban állt az erdőkitermelés és egyéb, fával kapcsolatos munkálatok során keletkezett fűrészpor Székelyszentkirályon, illetve környékén, az emberek többsége pedig nemhogy pénzt kért volna a hulladékért, inkább szívesen ideajándékozta nekem, örülve, hogy megszabadulhat tőle. Aztán már nem kellett sok idő, a falubeliek is nagy érdeklődést kezdtek mutatni a számukra új technológiának számító fűrészporos fűtőberendezés iránt, és hamarosan többen is felkértek, hogy náluk is készítsek hasonló kazánokat” – magyarázta a szentkirályi férfi.

„Van egy nagyobb gyümölcsösöm, ahol minden évben elvégzem a szükséges metszéseket, illetve az egyéb takarítást, ám az ilyenkor keletkezett zöld hulladékot már korábban is sajnáltam elhajítani, hiszen tudtam, hogy értékes lehet. Rendszeresen napszámost fogadtam, aki apróra vágta az ágakat, amelyeket később a kazánban égettem el” – magyarázta Péter József. Mint mondta, ebből kiindulva sikerült beszerezni egy mintaként szolgáló kisebb darálógépet, amellyel a legelő- és erdőtakarításkor összegyűlt hulladékot apróra lehet vágni.

„Hosszú távon érdemes lenne vásárolni egy nagy teljesítményű őrlőgépet, és akkora kazánházat építeni a falunak, amellyel több köz- és magánépületet is ki tudnánk fűteni: egyebek mellett az iskolát, az óvodát vagy éppen a gazdatársulat székhelyét” – így Péter József. Az elképzelés szerint ekkor már kijelölhetnének a faluban egy helyet, ahová bárki elviheti saját zöld hulladékát, amelyet ledarálva szintén a kazán fűtőanyagaként hasznosítanának, továbbá amennyiben a szükségesnél több biomassza keletkezik, azt más településeken értékesítenék.

Az ötletgazda szerint fontos része lehet az egyelőre csak elképzelés szintjén létező projektnek a biomassza tárolásának megoldása úgy, hogy az kiszáradhasson, illetve a továbbiakban se érje nedvesség. „Fontos, hogy száraz legyen a fűtőanyag, hiszen abból az égés során kétszer annyi hő szabadul fel, mint a nedvesből. Utóbbi azért is káros, mivel a belőle felszabaduló vizes gőzben lévő anyagok lerakódnak a kazán falára, szigetelő réteget képezve, akadályozva ezzel a megfelelő hőcserét” – mutatott rá Péter József.1

A biomassza elégetésével működő fűtésrendszerek egyik legnagyobb előnye, hogy kazánjuk több hőt képes hasznosítani, mint a fűrészporral való, illetve legalább annyit, mint a fával történő tüzeléskor – magyarázta Péter József, hozzátéve, hogy ez azért lehetséges, mivel a rendszer nemcsak az égési térben keletkező hőt hasznosítja, hanem azt is, amely az „üzemanyag-adagoló” térbe kerül. Ezenkívül az sem elhanyagolható tulajdonság, hogy nem elektronikus berendezésről van szó, ezért áramkimaradás esetén is működőképes. Ugyanakkor, mint a szentkirályi szakember hangsúlyozta, a gravitációs vízfűtésű rendszerek esetén – kialakításuknak köszönhetően – robbanásveszélytől sem kell tartani.