
Fotó: Boda L. Gergely
A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint Hargita megyében csak egy iskola óvodaépületében szünetelt az oktatás, máshonnan nem jeleztek fűtésgondokat. Székelyudvarhely egyik középiskolájában két terem azonban kifűtetlen maradt – jutott tudomásunkra.
2017. január 10., 18:212017. január 10., 18:21
2017. január 10., 19:162017. január 10., 19:16
Az említett tanintézet a csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola, amelynek a háromtízesi óvodaépületében szünetelt az oktatás a hét első két napján. Kopacz Edward László újonnan kinevezett iskolaigazgató érdeklődésünkre elmondta, kazánprobléma miatt nem tudtak fűteni hétfőn, a nagy hideg miatt pedig keddre sem sikerült megfelelőképpen kimelegíteni az épületet. Szerdán viszont már teljes gőzzel folytatódhat a tanítás az óvodában – számolt be az igazgató.
A csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola udvarán és az osztálytermeiben is jó idő uralkodik – jegyezte meg humorosan Gábor János igazgató. Mint mondta, náluk eddig nem voltak fűtésgondok, a fát mindig beszerzik időben, száraz tüzelővel melegítenek a tanintézetben.
„Ilyen hidegben nem tudunk és nem is szabad spórolni a fűtésen, jelentősen többe kerül a gázszámla” – mondta érdeklődésünkre Györffy Ildikó, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola frissen kinevezett igazgatója. Hozzátette, az elmúlt napokban megfelelőképpen ki tudták fűteni az osztálytermeket a tanításhoz.
Hideg volt a tantermekben
Kedd reggel kihűlt osztálytermekben kezdődött el az oktatás a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában. Egy szülő értesítette portálunkat, hogy az egyik teremben 13 Celsius-fokban fagyoskodtak a diákok. Az intézmény igazgatója, Szakács Paál István érdeklődésünkre elmondta, két osztályteremben volt érezhetően hideg. A hőmérsékletet nem mérték, azonban becslése szerint 18 fok körül lehetett, ami tagadhatatlanul kellemetlen az ott tartózkodóknak.
Mivel az iskolában mindig van két-három szabad tanterem, a diákokat átköltöztették azokba, így nem kellett felfüggeszteni az oktatást. A tanintézet kazánja korszerű, a közel négy évtizedes épülettel egykorú fűtésrendszert viszont folyamatosan légteleníteni kell – közölte az igazgató. A keddi eset valószínűleg azért fordult elő, mert annak ellenére, hogy ezt gyakran elvégzik, levegő kerülhetett a rendszerbe – fűzte hozzá Szakács Paál István.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!