Bállal köszöntötték a tavaszt a fogyatékkal élők

Kivilágos-kivirradtig mulatott a több mint kétszáz részvevő a Soha ne add fel! Egyesület udvarhelyi szülők önsegítő csoportjának negyedik tavaszköszöntő bálján szombaton.

Molnár Melinda

2015. április 13., 11:262015. április 13., 11:26

Jó volna, ha sokan megtapasztalnák, milyen jól tudnak mulatni a fogyatékkal élők, ha van ahol és van, akivel. A szervezőket is meglepte a nagy érdeklődés: szinte nem volt elég nagy a tágas bethlenfalvi rendezvényterem, amelyet idén is bérmentve vehettek igénybe. Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról; Szentegyháza, illetve Lövéte környékéről; az Udvarhelyhez közeli falvakból, Lókodból és helyből buszokkal, kisbuszokkal érkeztek a részvevők.

A székelyszentkirályi amatőr színtársulat két előadással ajándékozta meg a népes nézősereget: sokat nevettek a nyugdíjas-paródián, valamint a süketnek és a hallónak, a falusi néninek és úri dámának a buszmegállóban egymást túllicitáló pantomimjelenetén. Utána a jó zene adta meg az este hangulatát: Orbán János szolgáltatta a talpalávalót. A tavaszi bál hagyományos étele a töltött káposzta, amihez már ősszel elsózzák a káposztát a szülők. A lelkes csapat vállvetve dolgozott: a teremdíszítéstől a mulatságot követő takarításig mindenből kivették a részüket.

Az asztalról nem hiányzott semmi – a támogatók jóvoltából a toroköblítőtől a finom falatokig bőséges volt a vacsorai kínálat. Nagyon hálásak ezért, ám az lenne az igazi köszönet, ha az emberek be tudnának pillantani egy-egy ilyen rendezvénybe, és látnák, milyen jól érzik magukat a fogyatékkal élők – összegezte az egyesület elnöke, Lőrincz Géza. – Hiszen egymást ugyan ismerik, de ritka alkalom, hogy így együtt lehetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés