Bál az árva gyermekekért

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Kétszázan vettek részt Parajdon a szombati jótékonysági bálon, melyet a dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatására rendeztek meg a sóbányában. A Böjte Csaba által vezetett alapítvány Parajdon, Felsősófalván és Szovátán is működtet egy-egy otthont a gyerekeknek.

Simon Eszter

2013. április 07., 18:512013. április 07., 18:51

2013. április 08., 09:592013. április 08., 09:59

A parajdi sóbányában megrendezett bálon Seprődi Zoltán bányaigazgató és az est házigazdája nyitóbeszédében megköszönte a jelenlévőknek, hogy eleget tettek a meghívásnak, és ama nemes cél érdekében látogattak el a sóbányába, hogy segítsenek Csaba testvér árván maradt gyermekein.

„Szomorú szívvel állok most itt önök előtt, hiszen a rendezvény fővédnöke, Bajtai Erzsébet asszony nem lehet itt velünk, pedig amikor felkértem, minden meglévő programját lemondta csak azért, hogy segíthessen” – emlékezett vissza a bányaigazgató. A magyar nagykövet nagypénteken elhunyt feleségének emlékét Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja idézte meg.

Elmondása szerint Bajtai Erzsébet rengeteg időt töltött Zentán a nagyszüleinél, ahol megtapasztalhatta a kisebbségbe szorult magyarok mindennapi gondjait. Férje, Füzes Oszkár Bukarestbe való kinevezése után folyamatosan támogatta, segítette a kisebbségben élőket, részt vett az erdélyi magyarlakta települések rendezvényein, szívén viselte a csángók magyar nyelvű oktatásának kérdését. A sóbányába összegyűltek egy perc néma csenddel adóztak Erzsébet asszony emlékének.

Mivel Böjte Csaba nem tudott személyesen részt venni az esten, üzenetét levetítették. Ebben elmesélte, hogy amikor egy évig bányász volt egy hargitai kaolinbányában, a zordságukról és kegyetlenségükről híres bányászok saját életüket kockáztatva mentették ki társukat a beomlott törmelék alól. „Mert sokszor a zord arc mögött emberi szolidaritás, szeretet és bajtársiasság rejtőzik, míg a külső választékos modor sokszor semmi ilyesmit nem takar” – fejtette ki az alapítvány elnöke. Megköszönte a támogatók jóságát majd a „Szerencse fel!” bányászköszöntéssel búcsúzott.

Az est folyamán tombolát is húztak, és csendes aukció során elárvereztek több művészfotót, az így befolyt összeggel a Szent Ferenc Alapítványt támogatták a részvevők. A bányában felállított színpadon először a parajdi Szent Borbála-házban élő gyermekek daloltak, majd a színpad előtti téren táncot is roptak.

Az est végén Keresztes Ildikó és Baricz Gergő léptek fel, akikkel előadásuk előtt váltottunk néhány szót. Keresztes Ildikó kérdésünkre elmondta, hogy másodszor járt a parajdi sóbányában, és amikor Seprődi Zoltán igazgató megkereste, szívesen tett eleget a felkérésnek. „Tegnap Gergővel egy VIP bányalátogatáson vettünk részt, feledhetetlen élményben volt részük, olyan helyeken jártunk, ahova csak a bányászok léphetnek be” – mesélte az énekesnő, aki összekötve a kellemest a hasznossal, a fellépés mellett elsősorban édesapját látogatta meg Marosvásárhelyen, de a barátokra is jutott egy kis ideje.

Baricz Gergő már több jótékonysági eseményen fellépett Magyarországon, és elmondása szerint hatévesen egy egész hetet töltött a parajdi sóbányában. „Amikor pénteken levittek minket az alsóbb szintekre, kettős érzés tört rám, egyrészt meglepődtem azon, hogy annak ellenére, hogy idevalósi vagyok, mennyi mindent nem tudok a bányáról, másrészt büszke voltam arra, hogy a közelben születtem, így én is részese vagyok mindennek” – vallotta Baricz Gergő. A fiatal énekes a bányában való fellépést nemcsak különlegesnek, de – annak tudatában, hogy Böjte Csaba „gyermekeiért” teszi – magasztosnak is vélte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés