
Fotó: Veres Réka
Pénteken kezdődött meg a KéziMunka ünnepe nevű tavaszi kézművesvásár a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Szervezők és egyben kiállítók is a Tomcsa Sándor Színház színészei és alkalmazottai. Az alkotásaikat május 2–9. között délelőtt 11 órától este 7 óráig, valamint az előadások végéig tekinthetik és vásárolhatják meg az érdeklődők.
2014. május 02., 18:112014. május 02., 18:11
Az udvarhelyi színészek többsége kézműveskedik, viszont munkájuk miatt nem vesznek részt kézműves vásárokon, ez ihlette a rendezvényt – fejtette ki Bekő Fóri Zenkő ötletadó.
Bagolytusrajzokkal, valamint lámpákkal csatlakozott Antal Csaba a vásárhoz, Barabás Árpád pedig festményeivel. Csinosan sorakoznak a fal mellett Czerják Anna takarítónő-ruhatáros horgolt ékszerei, tolltartói és dísztárgyai, valamint Faluvégi Chripkó Krisztina gyöngyből fűzött nyakékei. Jelen vannak Bekő Fóri Zenkő játékos drótékszerei, valamint a zongoráról csalogatják a látogatókat László Kata bőrből készült telefontartói, táska-, hajpánt- és ékszer-variációi. Továbbá jelen lesz Mezei Gabó különböző technikákkal készített ékszerekkel és táskákkal.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!