
Fotó: Barabás Ákos
Nem támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) székelyudvarhelyi szervezete, hogy a csütörtökön tartandó önkormányzati ülésen újabb összeggel emeljék meg az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjét, ugyanakkor dicséretesnek nevezték, hogy az önkormányzat csatlakozna a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Egyesülethez, csak nem értik, miért kellett ezzel mostanáig várni.
2015. május 27., 19:372015. május 27., 19:37
Pozitív dolognak nevezte Zakariás Zoltán néppárti önkormányzati képviselő, hogy a város majdnem hárommillió lejt kapott a fejlesztési minisztériumtól a Kipi-Kopi Napközi építésére. A politikus aggályairól is beszámolt, mégpedig hogy a város tavaly is kapott ígéretet kormánytámogatásra, így az említett projektre elkülönített 252 ezer lejt, az Éltetőkút utca felújítására pedig 200 ezer lejt foglaltak bele a városi költségvetésbe. Az említett keretösszegek egy csomagban, egy tanácsi határozatban szerepeltek, ezért a mostani beígért támogatás beiktatásáért a korábbi határozatot vissza kell vonnia az önkormányzatnak. Félő tehát, magyarázta Zakariás, hogy az Éltetőkút utca modernizálása ki fog tolódni.
Az Udvarhelyhez tartozó 1388 hektárnyi erdő az egyetlen olyan erdős terület a Felső-Küküllő mentéről, amelyet ez idáig nem kapcsoltak be a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Egyesülethez, hanem állami igazgatás alatt maradt – fejtette ki Zakariás, hozzátéve, hogy most ehhez társulna az önkormányzat. „Úgy gondoljuk, ez helyes lépés, csak számunkra az a kérdés, hogy eddig miért nem történt meg” – fogalmazott.
A távfűtés működtetése érdekében a Bethlen-negyedi kazánházakban felszerelt hőátadó modulok, illetve a Cserehát-lakónegyedben és az Ugron Gábor utcában kibővített szennyvíz- és vízhálózatok Urbana Rt.-nek való átadásáról is döntenek a városatyák csütörtökön, ám az EMNP képviselői szerint ezzel kapcsolatosan szintén van, ami magyarázatra szorul. Zakariás rámutatott, a hőátadók pontos energiafogyasztását „még mindig nem sikerült megnyugtató módon tisztázni”. Ezzel kapcsolatban frakciótársa, Jakab Attila elmondta, nem tartja igazságosnak, hogy azoknak a tömbházlakóknak is fizetniük kell a berendezések áramfogyasztását, akik rég lecsatlakoztak a távfűtésről.
Összesen 300 ezer lejjel emelnék meg az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjét, amelyre csupán azt a magyarázatot adta az előterjesztő, hogy ez már év elején bele volt foglalva a város éves költségvetésébe, tehát valójában nem egy újabb összegről van szó – magyarázta Zakariás Zoltán, hangsúlyozva, hogy az említett indoklást nem tudják elfogadni. Emlékeztetett arra, hogy bár a cég megalapításakor a városvezetőség úgy tervezte, több udvarhelyszéki önkormányzat fog társulni hozzájuk, tőkét fektetve a vállalkozásba, ez mindmáig nem történt meg. Zakariás továbbá Farkas Györgynek, a vállalat ügyvezetőjének felrótta, hogy nem vett részt a szakbizottsági ülésen, így nem vonhatták kérdőre az Udvarhelyi Média Kft. üzleti tervével, illetve a cég tevékenységét bemutató beszámolóval kapcsolatban. „A törzstőke emeléséről szóló határozattervezetet nem tudjuk támogatni” – jelentette ki Zakariás.
Merre jár a polgármester?
Jakab Attila élesen bírálta Bunta Levente polgármestert, amiért az utóbbi időben több, a város számára fontos eseményen nem vett részt. Az önkormányzati képviselő megemlítette a szombatfalvi ravatalozó átadását, továbbá a Haáz Rezső Múzeum Anna kiállításának megnyitóját is. Elítélte azt, hogy a péntek esti Csík Zenekar-koncert idejére a polgármesteri hivatal betiltotta a központban az alkoholárusítást. „Soha nem volt arra precedens, hogy atrocitások történjenek az Udvarhelyen rendezett szabadtéri koncertek idején, ezért nem értem az intézkedést. Úgy tűnik, hogy a polgármester nem bízik a városlakókban” – jelentette ki Jakab Attila.
Egyéb napirendi pontok
A soros ülés napirendi pontjai között szerepel egyebek mellett a pedagógusok ingázási költségeinek megtérítéséről szóló határozattervezet, továbbá a képviselők döntenek az Udvarhelyi Néptáncműhely és a Helyi Rendőrség szerkezeti felépítésének, tisztségjegyzékének elfogadásáról. Utóbbi kettővel kapcsolatban Zakariás Zoltán kijelentette, nem organigrammákra van szükség, azt kéne tisztázni, hogy pontosan hány alkalmazottat foglalkoztatnak és mekkora fizetést adnak a munkatársaknak az említett intézmények. A határozattervezetek között van ugyanakkor a Cserehát-lakónegyedben építendő újabb szociális lakások megvalósíthatósági tanulmányának elfogadása.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!