
Fotó: Thomas Campean
Egy-két héten belül megismerhetik a székelyudvarhelyiek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezeteinek közös polgármesterjelöltjét. Már alig várjuk. Egyelőre azzal kell beérnünk, hogy folyamatosak a helyhatósági választásokkal kapcsolatos egyeztetések.
2016. január 17., 17:572016. január 17., 17:57
2016. január 17., 21:102016. január 17., 21:10
„Járt már külön úton az MPP és az EMNP, de mi úgy látjuk, hogy ezzel csak kétfelé osztottuk az ellenzék szavazóbázisát, ami egyáltalán nem hozott kedvező eredményt 2012-ben. Úgy gondolom, hogy egyesíteni kell erőinket, ahhoz hogy eredményeket érjünk el az idei választásokon” – magyarázta Gálfi Árpád, az MPP udvarhelyi szervezetének elnöke. Mint mondta, a nagyobb városokban – ahol jelentősebb a románság aránya –, össze kell fogniuk a magyar pártoknak, viszont Udvarhelyen verseny lesz, amelyben nemzeti oldalként jelenik meg a polgári, illetve a néppárt. Ugyanakkor szívesen látják azokat az RMDSZ-tagokat is, akik az utóbbi időszakban kiábrándultak a szövetség politizálásából. „Az MPP szerint Székelyudvarhelynek városgazdára van szüksége, mégpedig egy olyanra, akit érdekelnek a lakók mindennapi gondjai, a város fejlődése.” Gálfi rámutatott, egyelőre egyeztetések folynak az EMNP és az MPP udvarhelyi szervezetei között: olyan polgármesterjelöltet támogatnának, amely a polgáriak szerint megfelelő lenne arra, hogy vezesse és lendületet adjon Udvarhelynek. Amennyiben minden a tervek szerint halad, egy-két héten belül megismerhetjük a jelöltet, akit rögtön be is mutatnak a szavazóknak – tette hozzá.
Jakab Attila, a Néppárt udvarhelyi szervezetének elnöke szerint is szükség van az ellenzék összefogására. Úgy gondolja, korai most konkrét jelöltekről beszélni, hiszen még véglegesíteni kell a két párt közötti megállapodást: pontosan milyen konstrukcióban, illetve kikkel indulnak a választásokon. Érdeklődésünkre, hogy a polgáriak vagy a néppártiak közül kerül-e ki a nemzeti oldal jelöltje, azt mondta: ez már csak technikai kérdés, ennél fontosabbak az elviek, vagyis a mostani városvezetésnél jobb alternatíva biztosítása.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
szóljon hozzá!