Az örök Petőfi

A koszorúzást követően ünnepi műsorral és beszédekkel emlékeztek Petőfi Sándorra. Idén rendhagyó volt a megemlékezés, hiszen a szokásos műsort követően bemutatásra kerül Sándor-Zsigmond Ibolya: A mi Petőfink. Igazság és legenda című kötete, amelyet Székelykeresztúr Önkormányzata és a Molnár István Múzeum közösen adott ki Hargita Megye Tanácsa és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kötetbemutatót és az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dávid Gyula (1938) irodalomtörténész, jeles Petőfi-kutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) nyugalmazott professzora, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet (EMKE) tiszteletbeli elnöke.

Petőfiről könyvtárnyi kötetet írtak, és nagyon valószínű, hogy még ezután is írni fognak. Nagyon nagy költő volt, akinek – ha jól emlékszem, talán Kányádi Sándor mondta egyszer – minden városban és községben lehetne sírja. Mert megérdemelné, s mi is megérdemelnénk, és szükségünk is lenne rá gyakran, hogy látván, érzékelvén e síron túli vagy éppenséggel a sír általi jelenlétet, méltók legyünk önnön álmainkhoz és képesekké váljunk a mívesnapi porból és hazugságból való felemelkedésre.  

Petőfi, ahogyan bennünk él…

„Egy újabb könyv Petőfiről. A felmérhetetlenül sokadik, mióta a költővel kapcsolatos irodalmat számon tartjuk – írja Sándor-Zsigmond Ibolya a könyv bevezetőjében. – Örök téma, mely évfordulók, irodalmi és közéleti események, valós vagy téveszmékre épített kutatási eredmények, amatőr vállalkozások és hitelt érdemlő, újonnan előkerült adatok kapcsán sokakat késztet írásra ma is, halála után 163 évvel. Úgy érezzük, az előttünk járók mindent leírtak róla, mi végre kell hát egy újabb kiadvány, amely alig mond többet, újabbat, mint az eddigiek? A válasz a címben rejlik. Kell egy könyv, amely a mi Petőfinkről, Székelykeresztúr Petőfijéről szól, úgy, ahogyan az itt élők emlékezetében él.”

A szerző Petőfi életének utolsó napjait kutatta, azt az 1849. július 18-ával kezdődő időszakot, amikor megfordul és ismét Erdély és Székelyföld felé veszi az irányt, hogy visszatérjen Bem seregébe. Családját Tordán hagyva Marosvásárhelyre megy. A város főterén álló Görög Károly-féle házon lévő emléktábláról ezt olvashatjuk: „Itt még ember volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884.” Balavásáron, Kelementelkén, Erdőszentgyörgyön, Gagyon át közelíti meg Székelykeresztúrt, ahol élete utolsó éjszakáját tölti.

Újdonságok is felszínre kerültek

„Amint megérkezett ide Petőfi Sándor, leugorva az útitárs Gyalókay törzskari százados szekeréről, bement a piac közepén álló kis szatócsboltba.” A mostani kutatások pontosítottak: „Patrubán Zakariás (1816–1869) erzsébetvárosi örmény kereskedő boltjában fordult meg Petőfi. A bolt helyén a 20. század elején Szél Géza kereskedése volt. Ez látható még egyes század eleji képeslapokon. A Szepes megyéből idehelyezett tanár, Újvári Mihály 1895-ben vette feleségül Szél Géza kereskedő leányát, Annát.

Különben ez volt Keresztúron az első esküvő, melyet az új házassági törvények értelmében először polgárilag kötöttek meg. A kereskedés tőszomszédságában 1901-ben épült fel a köztudatban Újvári-házként számon tartott, ma is álló impozáns polgári lakás.

A régi, falusias üzlethelyiséget már 1908 előtt felújíttatták, és Halexy József kereskedőnek volt benne boltja. Orbán János (helytörténész) tehát ezt a házat nevezi meg mint amelyikben Petőfi járt. Ez a kereskedés már a költő ittjártakor, 1849-ben állt, míg a piactéri emeletes házak a kereskedők földszinti boltjaival az 1850-es évek után épültek, a több helyen is emlegetett Novák-féle ház és bolt, későbben Ajvász-ház csak 1863-ban épült. A Patrubán-bolt helyén tehát ma az Universum ruhásbolt áll.”

Petőfi nem idegenként járt Székelykeresztúron!

Nagyon valószínű, hogy pár nappal korábban már megfordult a városban. „Mind ez idáig csak id. Varga Zsigmondnak, a Gyárfás-kúria bérlője fiának 1899-ben Gyárfás Endre kérésére írt levelét ismertette a szakirodalom. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kézirattárában őrzött dokumentumokban, két másik Varga testvér, Varga Katalin és Varga Domokos vallomásában és Dienes Andrásnál is vázlatosan ugyan, de érintve van városunk, Székelykeresztúr szempontjából a leglényegesebb adat, és ha szabad így fogalmaznom, ezt a felfedezést tekintem talán kutatásaim legnagyobb eredményének: hogy Petőfi július 30-án nem idegenként érkezett ide a kúriába, pár nappal korábban már járt itt. (…) Petőfi a Macskási kúriából ebéd után távozott, és egy ismerősét ment felkeresni (…).

Ez az adat főként számunkra, a keresztúri események szempontjából azonban igen lényeges. Nyilván összességében ennek nincs és nem is volt soha olyan hatalmas tétje, mint annak a kérdésnek lázas és szüntelen kutatása, hogy a fehéregyházi csatában mi lett a költővel” – nyilatkozta Sándor-Zsigmond Ibolya.

Tárgyi ereklyék

Nem kerültek elő újabb Petőfire emlékeztető tárgyak. Egy zöld színű, aranyozott pohárról tud a szakirodalom, melyet a vacsoránál használt a költő, és arról a porcelán kávéscsésze, amelyből reggeli kávéját fogyasztotta indulás előtt. A poharat Varga Zsigmond a kolozsvári ereklyemúzeumnak adományozta, ma is megvan, fényképről ismerjük, másolatát láthatjuk az emlékszoba falán.

A csészét a fehéregyházi emlékházban állították ki, számos más ereklye mellett, de a segesvári várban álló Petőfi-szoborhoz hasonlóan 1916-ban azokat Magyarországra menekítették a románok betörésekor. Egy másik verzió szerint azonban a tárgyakat a fehéregyházi emlékparkban randalírozó katonák semmisítették meg, a ház egyéb műtárgyaival együtt. Akkor lőtték át az obeliszk tetején a turulmadár bal szárnyát és próbálták felfeszíteni az oszlopon elhelyezett emléktáblát.

A legendai sír

Kérdésünkre a kutató elmondta, nem hiszi, „hogy illúzióromboló lenne a sírról írt fejezet. Az, hogy nem Petőfi nyugszik a sírban, már nagyon régen tudjuk. A sír cáfolatának története, ami kevésbé vagy csak alig ismert, ennyi: 1941 őszén a timafalvi temetőben a sírt felnyitották, és Lengyel Árpád akkori keresztúri orvos – akinek családja nem azonos a Lengyel József szemtanú orvos családjával – postai csomagban küldte el megvizsgálásra a csontokat. Budapesten neves szakemberek végezték azok vizsgálatát: dr. Salamon Henrik egészségügyi főtanácsos, egyetemi fogász, tanár és dr. Orsós Ferenc egyetemi tanár, a törvényszéki orvostani intézet igazgatója. Szakvéleményükre támaszkodva született az első hivatalos cáfolat Sándor József budapesti Petőfi-kutató tollából 1943-ban közzétett tanulmányában.

Sándor József itt volt 1928-ban, az emléktábla elhelyezésekor, és ünnepi beszédet is tartott itt, ezen az udvaron.” Tanulmányának másolata ugyancsak hozzáférhető az OSZK-ban, és a könyv ide vonatkozó fejezete bőven tartalmaz belőle részleteket. Különben Sándor József 1942-ben járt Keresztúron, és helyszíni kutatásokat végzett városunkban, beszélt Bálint Dániellel és dr. Lengyel Árpáddal is. Jóllehet Sándor József kutató a vizsgálat eredményét főként arra használta, hogy saját álláspontját – Petőfi fogságba kerülésének tényét – igazolva lássa, és a keresztúri sír cáfolatával együtt azt a következtetést is levonta, fogy Petőfi nem esett el Fehéregyházán, érdemei vitathatatlanok. A keresztúri Petőfi legendai sír első tudományos cáfolatát tette közzé.

Üres a timafalvi sír, vagy mégsem?

A maradványok (2008-as adat alapján) egy magánlakásban voltak Budapesten Sándor József örökösénél. Azt nem lehet tudni, de feltételezhető, hogy a Kiszely István-féle kutatás, amely Barguzinig terjedt, nem foglalkozott a csontokkal. Az üres sír, a szibériai kutatás és az „ellenszakirodalom” semmit sem változtat a Petőfihez való kötődésen. Székelykeresztúr ragaszkodik a költőhöz, és ez a ragaszkodás tartást ad a városnak és környezetének az ünneplésben és a hétköznapokban is.

„2008-ban, mint minden évben – jegyezte meg Sándor-Zsigmond Ibolya –, éppen március idusára készült Székelykeresztúr népe. A városba több külföldi vendégcsoport, hivatalos küldöttség érkezett. Március 14-én egy vendég ezt jegyezte be a Petőfi-emlékszoba vendégkönyvébe: Valóban itt van eltemetve Petőfi Sándor? – kérdeztem a Petőfi-szobor melletti pódiumot rendezgető szőke fiútól. Ő elnéző mosollyal válaszolt: Az a fontos, hogy van itt egy hely, ahol emlékezni tudunk rá.”