
Fotó: Mihály Csaba
Élő bárányból nem volt hiány pénteken a székelyudvarhelyi barompiacon – érdeklődőkből annál inkább. A gazdák 9-10 lejt kértek a bárányok kilogrammjáért.
2016. március 26., 10:422016. március 26., 10:42
Tavalyhoz képest – amikor 11-12 lejbe került az élő bárány kilója – olcsóbban lehetett bárányt vásárolni a barompiacon. Pénteken 9-10 lejt kértek az árusok – magyarázta Burján István, aki Homoródszentpéterről hozta – 18-20 kilogrammos – állatait a vásártérre.
Mint mondta, most is több kupec jött el a városba, akik „leverik az árakat”, ellehetetlenítve a gazdákat. Forró Árpád Székelypetekről érkezett a piacra, ötven bárányt hozott eladásra. Úgy látja, hogy az élő állat kilónkénti ára nem nagyon változott tavalyhoz képest. „Tíz lejbe még megéri eladni az állatokat, de kilenc lejbe elég szűkösen” – fogalmazott a gazda. Szerinte a kupecek megkönnyítik az állattartók munkáját, ha egyenesen a házaikból viszik el a jószágokat. Mindkét gazda úgy látta, kevesebb vásárló jött el a piacra tavalyhoz képest – ők is inkább csak nézelődnek –, ami a pénzhiánynak tudható be.
Emiatt inkább az üzleteket választják, ahol akár negyed bárányt is találnak, kilóját 21-24 lejért. Forró például ötven bárányából pénteken délig csak hetet tudott eladni. Mint mondta, amit most nem vesznek meg a piacon, azt román húsvétkor próbálja meg értékesíteni – ekkor házhoz jönnek majd a vevők –, vagy nyáron eladja a felvásárlóknak. Szombaton reggel 7 órától kezdődött az élőbárány-vásár az udvarhelyi barompiacon.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!