Az MPP-frakció kezdeményezte az önrendelkezési igény kinyilvánítását

A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület MPP-frakciója felvállalta és beterjesztette a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt, a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet.

Kovács Eszter

2014. május 20., 20:152014. május 20., 20:15

2014. május 20., 20:372014. május 20., 20:37

Az SZNT felhívását – melyben arra szorgalmazzák a székelyföldi 153 önkormányzatot, tanácsi határozatban fejezzék ki igényüket, hogy egyetlen, önálló közigazgatási régióba akarnak tartozni, amelynek különleges jogállását sarkalatos törvény szabályozza, és ahol az állam nyelve mellett a magyar nyelv is hivatalos – felkarolják a székelyföldi önkormányzatok MPP-frakciói, az erre vonatkozó tanácsi határozattervezetet kedden iktatták a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál.

„Az autonómiatörekvések alulról jövő megalapozása ez, eszköz, mellyel egységes autonómiaigényét fogalmazhatja meg az erdélyi magyar közösség” – mondta el a tervezet benyújtása nyomán Orbán Balázs MPP-s városatya. Az autonómia kérdése olyan ügy, amelyben nem szabad egymástól eltérő álláspontot képviselnie az erdélyi magyar politikumnak, ezért a polgáriak abban reménykednek, hogy az RMDSZ- és EMNP-frakciók is támogatják kezdeményezésüket. „Hatalmas felelősség hárul az RMDSZ-re, hisz a székelyföldi önkormányzati testületek zömében ők teszik ki a többséget” – hangsúlyozta Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője.

Az EMNP-frakció természetesen támogatja a határozattervezetet, jelentette ki Zakariás Zoltán frakcióvezető. Az RMDSZ frakcióülésein még nem került szóba az ügy, az elkövetkezőkben tárgyalnak majd a közös álláspontról az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület többségét képező RMDSZ-es városatyák.

Az udvarhelyi városatyák feltehetően jövő héten tartják májusi soros ülésüket, amennyiben eleget tesznek az SZNT kérésének, Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva és Uzon után Székelyudvarhely lehet a hatodik székelyföldi város, amely határozottan kifejezi az önrendelkezésre vonatkozó igényét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés