Az évtized fényes sikertörténete

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A Székelyhon.ro portálon 2016. március 22-én Fényes biznisz címmel megjelentetett, Szőke László által jegyzett cikkre helyreigazítást kért a közvilágítási beruházás nyertese, a DIML-Rom Kft. A cég közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

2016. április 18., 12:322016. április 18., 12:32

Élünk a replika, a válaszadás jogával, hisz az írás nemcsak valótlanságok sorozatát hozza, de koholt vádakkal, az olvasók szándékos félretájékoztatásával lejáratni igyekszik egy vállalkozást, annak tulajdonosát, a polgármesteri hivatalt és a polgármestert, szerzője pedig tématálalási módozatával kimeríti a sajtóetikai kódex helytelen gyakorlatra és félretájékoztatásra vonatkozó közel összes paragrafusát.

Vegyük sorra, mit is állít az írás és szerzője. Már a cikk elején azt olvashatjuk, „Udvarhelynek… sikerült elérnie, hogy jó tizenöt évre nagyobb legyen a sötétség”. Az olvasók pontos és megfelelő tájékoztatása érdekében közöljük, hogy az új technológiával működő DML lámpatestek a felszerelésüket megelőzően kétéves tesztidőszakon estek át, mely alatt bizonyosságot nyertünk a gyári paramétereik helyességéről. A DML indukciós lámpákat a „klasszikus” lámpatestekkel szemben nagyobb fényerő és alacsonyabb energiafogyasztás jellemzi: egy kisebb teljesítményű DML-lámpa azonos fényerőt biztosít, mint egy nagyobb teljesítményű, korábban a város külső tereinek a megvilágítására használt lámpa – ennek igazolása érdekében, hajlandóak vagyunk bármikor újabb sorozattesztet végeztetni, ám mint már jeleztük, a szerelést megelőző tesztek is ezen eredményeket hozták. (Ajánljuk figyelmükbe az uh.ro 2014. május 2-án „Jól vizsgáztak az új utcai lámpák” címmel megjelentetett írását, az Udvarhelyi Hírportál újságíróinak a saját tesztelését ismertető cikket, melyben azt közlik: „Teljesítmény és fogyasztás szempontjából jól vizsgáztak az új lámpák, fényerőben felülmúlták a névlegesen nagyobbat teljesítő régi lámpákat”.)

Fontos azt is tudni, hogy ezen égőket magas élettartam jellemzi, a gazdaságosság mellett pedig legészlelhetőbb előnyük a napfényhez közeli színvisszaadás: a korábban használatosoknál háromszor erősebben világítanak, a bekapcsolásuk után maximális teljesítményüket négyszer gyorsabban érik el, mint a hagyományos égők, és nem villognak, nem vakítanak, szinte természetes fényt adnak. Olyat, melyet nyugati városokban széleskörűen használnak ipari és kereskedelmi épületekben, utcákon, alagutakban, parkolókban – tehát ott is, ahol gyalogosok közlekednek, hisz kültéri megvilágításra különösképpen alkalmasak. És használják ezen égőket immáron ötödik éve a székelyudvarhelyi sportcsarnok játékterének a megvilágítására is – noha itt intenzív használatnak vannak kitéve, említett időszak alatt a negyvennégy égőből mindössze egyet kellett cserélni.

Nem mellékesen, az újonnan felszerelt lámpák a nagyobb fényerő mellett kevesebbet is fogyasztanak: ennek bizonyítására ott vannak a polgármesteri hivatal villanyszámlái, melyekből kiderül, hogy városi közvilágítás címszó alatt 2014 októbere és 2015 októbere között a polgármesteri hivatal a korábbi év azonos időszakában leolvasott 1,1 millió kWh-hoz képest csak 691 ezer kWh-ot fizetett – a megtakarítás nem kevesebb, mint 300 ezer lej.

„A nagy üzlet” – így címkézi a beruházást a cikk szerzője, és itt igaza van, hisz ha a város úgy modernizálhat, hogy közben spórol is, akkor az valóban nagy üzlet, főleg a lakói számára.

„Közvilágítás céljára nem igazán alkalmasak ezek az indukciós égők, legfeljebb a cserebogarak párzását teszik átláthatóbbá a lámpatestek közelében, de azt is csak négyévente” – olvasható a fölöttébb szubjektív és messzemenően rosszindulatú megállapítás a cikkben. No comment, mindössze egy „költői” kérdésünk van: A cikket közlő sajtóorgánumok vezetői szerint ezen kijelentés szakmailag megalapozott, alátámasztják műszaki mérések, pontos összehasonlító adatok? Vagy csak légből kapottak? Azért születtek, mert ezt kell írni? Mert most, a választások közelségében „divatos” Udvarhelyen „az indukciós égőktől sötétbe borult átjárók kockázatát” említeni – mint ahogyan egy másik félresikerült mondatukban fogalmaznak.

Azon megállapításukat nem kívánjuk különösebben kommentálni, hogy vitatják az országos elektronikus közbeszerzési rendszer (SEAP) korrektségét, ám fogadják el tényként, hogy jelenpillanatban ez a pályázatelbíráló eljárás a legtisztább, a legátláthatóbb, a legkorrektebb.

Elfogadhatatlannak tartjuk viszont azt, hogy az írásban – egyfajta félrevezetési szándékkal – úgy tálalják az udvarhelyi beruházást, mintha az uniós forrásokból nyert volna támogatást, pedig szó sincs erről.

Megint csak rosszindulatú és szubjektív megközelítés, miszerint a DIML-Rom Kft. tulajdonosa vadászcimborája lenne a polgármesternek, és mint a cikk sugallja, ezért sikerült tető alá hozniuk az „üzletet”. A vállalkozó és a polgármester valóban ugyanannak a vadásztársulatnak a tagjai, ám ilyen alapon akkor több száz személyről állítható, hogy rendszeresen együtt vadászik a polgármesterrel. De miért is gond ez?

A cikk zárógondolata mindent megmagyaráz: az Index, a Transindex és egyéb médiumok összeesküvés-elméletéről tesz említést. Mi idesorolnánk az Udvarhelyi Híradó napilapot és a Székelyhon.ro portált is, hisz a „Fényes biznisz” címmel megjelentetett írás nem egyéb, mint sötét próbálkozás egy fényes udvarhelyi történet befeketítésére, vagy elhomályosítására.

Ugyanakkor felháborító az is, hogy említett cikkekre a polgármesteri hivatal által küldött helyesbítést rögtön a végén újabb szubjektív és nagyon személyeskedő kommenttel nullázták le – pedig szó sincs itt egymás melletti elbeszélésről. Az újságíró csak a tényeket szabadna-kellene figyelembe vegye, és nem azon „lökéseket”, melyet a szíve vagy mások diktálnak. A tények pedig ismételten a következőek: 1.333 darab új technológiával működő DML (Digital Magnetic Light) lámpatestet szereltünk fel, cserélve olyanokat, melyeket 1970 és 2000 között szereltek fel a városban. A beruházás értéke 2,3 millió lej plusz áfa – a polgármesteri hivatal az összeg 30 százalékát fizette átvételezéskor (719 ezer lej), a maradék részt pedig négy év alatt törleszti, évente 419 ezer lej plusz áfát fizetve. Ha utóbbi összegből kivonjuk a 300 ezer lejes éves spórolást, akkor gyakorlatilag a város egy 2,3 millió lejes beruházásért 1,1 millió lejt fizet. Ez eddig nem szúrt szemet senkinek? Pedig egy sikertörténet, melyben minden részlet és az eredmény is világos. Csak tudni kell olvasni a fehéren a feketét.

Tisztelettel,
a DIML-Rom Kft. vezetősége

Kőnyű így üzletelni, nagyon is!

Rendkívüli örömmel vettük a DIML-Rom Kft. vezetőségének reakcióját, el is várjuk, hogy a későbbiekben is vitába szálljanak velünk mindazok, akik úgy érzik, méltánytalanul írunk róluk. Persze, üröm az örömben, hogy valamiféle 20 évvel ezelőtti reflexek működhetnek a kedves vezetőségben(!). Sajnálattal tudatjuk, hogy az az idő elszállt, amikor belengettünk holmi pereket, s szegény újságíró körbebarnázza magát az ijedelemtől. És akkor is oda már ezek az idők, ha egy milliárdos lengeti meg a véres kardot.

Az meg kifejezetten röhejes, hogy e sorok szerzőjének deresedő fejére állandóan ráolvássák, hogy biztosan valamiféle mögöttes szándék, parancs vagy ukáz homályosítja el látását, és kizárólag ezért születnének azok az írások, melyek az udvarhelyi rögvalóságot feszegetik. Nyilván, nem kérjük azt sem, hogy olvasóink ne kezeljék fenntartásokkal azt, ami a Székelyhon.ro portálon megjelenik. Sőt, kifejezetten ajánljuk is, hiszen előfordulhat, hogy szándékaink ellenére futunk lyukra.

A konkrét ügyre vonatkozóan pedig továbbra sem átalljuk azt állítani, hogy a pofátalnság netovábbja, amit ebben a közvilágítási projektben tetten értünk. A Ferenczy Károly által jegyzett céget 2011-ben erre az üzletre hozták létre, a hivatalos cégnyilvántartás pénzügyi mutatói szerint (lásd grafikon!) pedig egyértelmű, hogy a cég 2013–2014-es bevételét is az udvarhelyi közvilágítási beruházás biztosította. És fogja még néhány évig.


Az meg továbbra is érdekes, hogy a több száz vadászcimbora közül miként sikerült csak Ferenczynek megorrontani az évtized buliját, egyedül. A cégnek se referenciája, se különösebb múltja ezen a területen, némi előbohockodás csupán a cég elődjeként, ami szintén ezt az üzletet készítette elő.
Az úgynevezett évi 300 ezres megtakarítás pedig 10 év alatt térül meg, hiszen közel három milliós a beruházás. Garancia viszont csak öt évig van az 1333 lámpatestre. Nyilván, karbantartással is számolni kell a garanciális időn túl is.

Ezt a típusú technológiát az EU-ban nem javasolják közvilágítási célokra, legfeljebb műemlépületek megvilágítására használják, a \"szépen szórt fény\" miatt. Ami a nagy világítástesztet illeti, annak próbája fél-egy méterről történt holmi játékautó megvilágításával. A lámpaoszlopok viszont kb. 10 méteresek, és alattuk (még) élő emberek jönnek-mennek – már, ha számít ez valakinek.

Végkövetkeztetés? Van. Ilyen üzletek reményében igencsak érdemes Afrikában vadászgatni Bunta Leventével, ajánljuk a vadásztársaság többi tagjának is.

Szőke László

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés