Az ember, aki nem is létezik

Az ember, aki nem is létezik. Talán így lehetne röviden összefoglalni Szécsi László történetét. Mindennapjai annyiban különböznek más hajléktalanok életétől, hogy a túlélés mellett neki még azért is küzdenie kell, hogy papírokkal tudja bizonyítani, valóban létezik. Nem tudja. Még nevét sem tudja igazolni. Így aztán ingyenebédet sem kaphat, csak büntetést.

Széchely István

2012. február 23., 15:432012. február 23., 15:43

2012. február 23., 17:072012. február 23., 17:07

A rendszer számára nem létezik, kihullott már a szociális védőhálóból, ugyanis nem rendelkezik a létezése igazolásához szükséges számsorokkal és betűhalmazokkal, a hivatali gépezet, az űrlapok, a nyilvántartások és adatbázisok számára viszont a korgó gyomor, a cementágy vagy a felfázástól véres vizelet értelmezhetetlen fogalmak. A Szécsi Lászlóé mondhatni tipikus hajléktalansors, balszerencsék vagy önsorsrontás krónikája, semmi szenzáció vagy nagy szívszorító dráma, egyszerűen így alakult az élete. Történetében legfeljebb az az elgondolkodtató, hogy minden igyekezete ellenére sem tud újra a rendszer részévé válni, ebből ugyanis sokkal könnyebb kikerülni, mint be.

A 44 éves férfi családos ember volt, de \'95-ben elvált, két gyereke azóta kamasszá, illetve nagykorúvá cseperedett. Az elmúlt öt évben Szebenben pásztorkodott, így szállása, étele és keresete is volt, és ami a legfontosabb, okmányai. Ám egyszer hazajött, zsebében egy évi fizetségével és irataival, ittasan elaludt az állomás egyik padján, és reggelre már se pénze, se papírjai nem voltak – meséli a férfi. Tavaly óta nincs hol laknia, a vonatállomás mellett, korábban a mozdonyok karbantartására használt, beszakadt tetejű épületben húzta meg magát, ugyanis személyazonossági igazolvány hiányában a hajléktalanszállóra sem mehetett. Szintén az igazoló okmányok hiánya miatt nem kaphatott szociális segélyt, vagy más juttatást, de még a fedél nélkül élőknek biztosított ingyenebédet sem, a hajléktalanszállón osztott kifliből is csak négynaponta kap egyet.

Munkát szeretne találni, de dacára annak, hogy a munkaerőpiac egy részére továbbra is jellemző a feketemunka, őt leggyakrabban éppen azért utasítják el, mert nincsenek papírjai, ráadásul kőműves-ács végzettségét sem tudja bizonyítani. Az egyetlen dolog, amit az államtól kaphat, az a büntetés, mert nem tudja igazolni magát. Még ő sem tudja megmondani, pontosan hányszor kapott pénzbírságot igazoltatáskor, csak arra emlékszik, hogy sokszor megbüntették már. A rendszer viszont ezt pontosan számon tartja, és amíg nem törleszti a büntetések összegét, addig nem tud új személyazonossági igazolványt csináltatni. És ezzel be is zárult a kör számára.

Szakáll nélküli koldus

Koldulásból él, ezzel napi négy-öt lejt tud összeszedni. Mostanában viszont még a „kúdulás” is rosszul megy, ugyanis a rendezettebb külső munkakereséskor előny, ám koldulásnál kifejezetten hátrány. Kínjában még ő is nevet, miközben meséli, hogy amióta levágta szakállát, az emberek dolgozni küldik, pénzt nem nagyon adnak.

Egy hónapja került a szállóra, egy este ugyanis elemlámpás csendőrök jelentek meg omladozó menedékén, a menhelyre vitték, és valahogy elintézték, hogy ott maradhasson, hogy ne fagyjon meg – mondta el a férfi, nem tudván, hogy a nagy fagyok beálltakor a csendőrség központi utasításra az ország minden részén hasonlóan járt el. A menhely viszont túlterhelt, többedmagával csak a folyosó cementpadlóján kapott helyet, egy matracot és takarót, de ennek ellenére úgy felfázott, hogy véres a vizelete – panaszolja, miközben orrát törölgeti egy szakadt, sötét rongydarabbal, hozzáfűzve, ennél még a vonatállomáson, a beszakadt tetejű épületben is jobb volt, mert ott négy paplanja volt, sosem fázott. Számára nem az jelenti a társadalmi igazságtalanságot, hogy nem lehet plazmatévéje vagy nyugati kocsija, hanem az, hogy még a hajléktalanszállón is csak megtűrtként, a folyosó cementpadlóján kell aludnia.

Abban reménykedik, hogy a sorozatos kudarcok ellenére mégis talál valami munkát, bármilyet, amivel legalább addig kihúzza, amíg felmelegszik az idő, és akkor újra visszamegy Szebenbe – tér át jövőbeli terveire. Pásztorkodást a környéken már nem vállal, mert itt nem fizetnek, jól tudja, hisz volt már Sikaszóban egy évig tehenek mellett, és Oklándon is fél évet, utóbbiért mindössze kétszáz lejt és egy sovány bárányt kapott. Tapasztalatból tudja, a környéken az sem ritka, hogy a leszerződött idő vége előtt megverik, és fizetség nélkül elkergetik az állatok mellé felvett embert – mondja, majd az összegyűjtött cigarettavégeket zsebre téve ismét koldulni indul a napi betevőért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés