Az ember, aki nem is létezik

A rendszer számára nem létezik, kihullott már a szociális védőhálóból, ugyanis nem rendelkezik a létezése igazolásához szükséges számsorokkal és betűhalmazokkal, a hivatali gépezet, az űrlapok, a nyilvántartások és adatbázisok számára viszont a korgó gyomor, a cementágy vagy a felfázástól véres vizelet értelmezhetetlen fogalmak. A Szécsi Lászlóé mondhatni tipikus hajléktalansors, balszerencsék vagy önsorsrontás krónikája, semmi szenzáció vagy nagy szívszorító dráma, egyszerűen így alakult az élete. Történetében legfeljebb az az elgondolkodtató, hogy minden igyekezete ellenére sem tud újra a rendszer részévé válni, ebből ugyanis sokkal könnyebb kikerülni, mint be.

A 44 éves férfi családos ember volt, de \'95-ben elvált, két gyereke azóta kamasszá, illetve nagykorúvá cseperedett. Az elmúlt öt évben Szebenben pásztorkodott, így szállása, étele és keresete is volt, és ami a legfontosabb, okmányai. Ám egyszer hazajött, zsebében egy évi fizetségével és irataival, ittasan elaludt az állomás egyik padján, és reggelre már se pénze, se papírjai nem voltak – meséli a férfi. Tavaly óta nincs hol laknia, a vonatállomás mellett, korábban a mozdonyok karbantartására használt, beszakadt tetejű épületben húzta meg magát, ugyanis személyazonossági igazolvány hiányában a hajléktalanszállóra sem mehetett. Szintén az igazoló okmányok hiánya miatt nem kaphatott szociális segélyt, vagy más juttatást, de még a fedél nélkül élőknek biztosított ingyenebédet sem, a hajléktalanszállón osztott kifliből is csak négynaponta kap egyet.

Munkát szeretne találni, de dacára annak, hogy a munkaerőpiac egy részére továbbra is jellemző a feketemunka, őt leggyakrabban éppen azért utasítják el, mert nincsenek papírjai, ráadásul kőműves-ács végzettségét sem tudja bizonyítani. Az egyetlen dolog, amit az államtól kaphat, az a büntetés, mert nem tudja igazolni magát. Még ő sem tudja megmondani, pontosan hányszor kapott pénzbírságot igazoltatáskor, csak arra emlékszik, hogy sokszor megbüntették már. A rendszer viszont ezt pontosan számon tartja, és amíg nem törleszti a büntetések összegét, addig nem tud új személyazonossági igazolványt csináltatni. És ezzel be is zárult a kör számára.

Szakáll nélküli koldus

Koldulásból él, ezzel napi négy-öt lejt tud összeszedni. Mostanában viszont még a „kúdulás” is rosszul megy, ugyanis a rendezettebb külső munkakereséskor előny, ám koldulásnál kifejezetten hátrány. Kínjában még ő is nevet, miközben meséli, hogy amióta levágta szakállát, az emberek dolgozni küldik, pénzt nem nagyon adnak.

Egy hónapja került a szállóra, egy este ugyanis elemlámpás csendőrök jelentek meg omladozó menedékén, a menhelyre vitték, és valahogy elintézték, hogy ott maradhasson, hogy ne fagyjon meg – mondta el a férfi, nem tudván, hogy a nagy fagyok beálltakor a csendőrség központi utasításra az ország minden részén hasonlóan járt el. A menhely viszont túlterhelt, többedmagával csak a folyosó cementpadlóján kapott helyet, egy matracot és takarót, de ennek ellenére úgy felfázott, hogy véres a vizelete – panaszolja, miközben orrát törölgeti egy szakadt, sötét rongydarabbal, hozzáfűzve, ennél még a vonatállomáson, a beszakadt tetejű épületben is jobb volt, mert ott négy paplanja volt, sosem fázott. Számára nem az jelenti a társadalmi igazságtalanságot, hogy nem lehet plazmatévéje vagy nyugati kocsija, hanem az, hogy még a hajléktalanszállón is csak megtűrtként, a folyosó cementpadlóján kell aludnia.

Abban reménykedik, hogy a sorozatos kudarcok ellenére mégis talál valami munkát, bármilyet, amivel legalább addig kihúzza, amíg felmelegszik az idő, és akkor újra visszamegy Szebenbe – tér át jövőbeli terveire. Pásztorkodást a környéken már nem vállal, mert itt nem fizetnek, jól tudja, hisz volt már Sikaszóban egy évig tehenek mellett, és Oklándon is fél évet, utóbbiért mindössze kétszáz lejt és egy sovány bárányt kapott. Tapasztalatból tudja, a környéken az sem ritka, hogy a leszerződött idő vége előtt megverik, és fizetség nélkül elkergetik az állatok mellé felvett embert – mondja, majd az összegyűjtött cigarettavégeket zsebre téve ismét koldulni indul a napi betevőért.