
Egy hónapos programot zárt csütörtökön a székelyudvarhelyi Csillagvár Napközi Otthon: az egészséges életmód kialakítását megcélzó projektben több mint 160 ovis vett részt.
2013. október 30., 18:282013. október 30., 18:28
Az Egy egészségesebb életért című, az októberi hónapot felölelő program négy tematikus hétre oszlott, melyek során a kicsik óvónőik vezetésével számtalan kézműves tevékenységen, illetve kirándulásokon is részt vettek. Az első, az Egészséges, mint a makk címszavú héten a személyi higiénián volt a hangsúly: a gyerekek a helyes fog- és kézmosás technikáját gyakorolták, de fogorvosi rendelőbe is ellátogattak. Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás apropóján az ovisok a székelyudvarhelyi víztisztító állomásra is látogatást tettek, ahol az ivóvíz előállításának folyamatára csodálkozhattak rá.
A második, Nincs jobb, mint az egészség témájú héten a gyümölcsfeldolgozás mozzanatait követhették nyomon a kicsik a farkaslaki gyümölcs-, illetve az udvarhelyi gyümölcs- és zöldségfeldolgozó manufaktúráknál. A program talán legsikeresebb mozzanata volt az az alkotótevékenység, melynek során a gyerekek szüleikkel együtt különböző terményekből készítettek dísztárgyakat: tökből születtek bábuk, karfiolból kisbárány, zöldségből Noé bárkája. Az alkotásokból rendezett kiállítást egy héten át lehetett megcsodálni a napköziben.
A sportolás kapott nagyobb hangsúlyt a harmadik, Ép testben ép lélek című héten, amikor az ovisok Szejkefürdőre kirándultak, ahol a borvízforrások megtekintése után gyógynövényeket gyűjtöttek. A hét során egyébként mezítlábas és lábizom-erősítő tornát tartottak, valamint zumbaoktatás is volt, a tipegők legnagyobb örömére.
A Fűből, fából orvosság téma köré csoportosultak az utolsó hét tevékenységei: az általuk gyűjtött gyógynövényekből teát főztek a napközisek, az egészséges italt mézzel édesítették. A programzáró héten tanult népi gyermekjátékokat, népdalokat, versikéket és mondókákat, illetve a projekt alatt elsajátított temérdek tudást a záró vetélkedőn hasznosíthatták. A szervezők azonban nemcsak a nyerteseket, hanem a program összes részvevőjét, sőt a szülőket is oklevéllel tüntették ki. A sikeres rendezvénysorozat summázásaként az október során készült fényképekből kiállítást is rendeznek a napköziben.
Az Egy egészségesebb életért elnevezésű projekt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának támogatásával jöhetett létre, a Csillagvár Egyesület által elnyert 3500 lejes pályázati összegből egy gyümölcsaszalógép beszerzésére is futotta, melyet a továbbiakban is gyakran használnak majd az ovisok.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.
Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.
Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.
szóljon hozzá!