Szőke László újságíró évek óta folyó „harcot vív” az udvarhelyi alvilág ellen. A Facebookon közzétett üzengetéseket követően élőben is „megküzd” egy „fenyegetővel”.
2015. június 24., 18:522015. június 24., 18:52
2015. június 24., 19:282015. június 24., 19:28
Cinciri Béla a közösségi portálon trágár, minősíthetetlen nyelven többször is belekötött Szőkébe az egyik alviláginak tartott csoport nevében, míg kedden este az újságíró elfogadta a kihívást.
„Jól van Cinciri Béla, legyen meg a te akaratod. Elfogadom a kihívásod egy nyilvános bunyóra: ringben, bíróval, közönség előtt. Szabály csak annyi van, hogy rúgás nincs, illetve használhatsz fejvédőt (nyilván, én is). A meccs addig tart, amíg egyikünk a földön nem marad. A belépőjegyek (két sör) árának 10 százaléka a tied, a többi az udvarhelyi ingyenes jogsegélyszolgálatra megy, a lakásmaffia és csalások áldozatai számára.
Növelheted 10 százalékkal a részesedésed, ha részt veszel egy három órás agytágítón, melynek programját egy pszichológus, egy szociológus és egy etológus dolgozza ki és állítja össze, személyre/rád szabva.
A meccsre valamikor 2015. július 20-25 között kerülne sor, egyeztetés szerint. A meccs során szerzett testi sérüléseknek nem lesz jogi következménye, de ez nem érinti az eddigi fenyegetéseid miatti rendőrségi feljelentéseket. A szervezést, az esemény meghirdetésének költségeit magamra vállalom. Azt hiszem az évtized bunyójára készülhetünk. Te is, én is. Videóban is válaszolhatsz, ha úgy könnyebb neked, de a részletekről szerződést kötünk. Hajrá!” – olvasható Szőke, kedd este közzétett Facebook-bejegyzésében.
Nem félek tőle!
A válasz nem váratott sokat magára, a Facebookon közzétett újabb videójában Cinciri trágárságokkal megtűzdelt szövegben nevezte meg a helyet, ahol hajlandó megvívni Szőkével, ám más időpontot javasolt: július 15-ét.
Az udvarhelyi „évtized meccsének” máris hatalmas követőtábora van a világhálón. Vannak akik komolyan veszik, vannak akik csak viccnek, de legtöbben üdvözlik a körülötte kavargó nyilvánosságot. Szőke Lászlót telefonon értük utol, elmondta, a bunyó időpontját még ő sem veszi leszögezettnek, de nem ijed meg a szájhősködő kihívótól.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!