
Fotó: Thomas Campean
Zsúfolásig megtelt lelátó előtt avatták fel a székelyudvarhelyi városi strand mellett nemrég elkészült új műgyepes labdarúgópályát. A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a vele partnerségben álló Székelyföldi Labdarúgó Akadémia együttműködésének eredményeként megépült létesítmény csütörtök délutáni megnyitóján a sport tanító és összetartó ereje mellett a gyerekek egészséges jövőképének kialakítását is hangsúlyozták.
2015. május 28., 20:032015. május 28., 20:03
2015. május 28., 20:592015. május 28., 20:59
A helyi önkormányzat és a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiát (SZLA) működtető FK Csíkszereda között még két évvel ezelőtt decemberben született megállapodás a városi strand melletti terület hosszú távú bérbeadásáról. Ez végül megtörtént, a terület tíz évre az SZLA-hoz került, udvarhelyi alegysége, a Székelyudvarhelyi FC pedig ugyanerre az időre megkapta használati jogát. A pálya kivitelezése közel másfél évvel ezelőtt kezdődött el, az építkezési ütemtervet tartani tudta a kivitelező, így május végén az SZFC fiatal labdarúgói már birtokukba is vették a pályát.
Telt ház az első meccsen
A csütörtök délutáni hűvös időjárásban is zsúfolásig megtelt az SZFC hivatalos színeiben, feketében és narancssárgában pompázó lelátó, több tucatnyian pedig állva hallgatták meg a beszédeket.
„Boldogak lehetünk, hogy most ilyen sokan vagyunk itt. Vannak, akik támadják az új labdarúgópálya építését, szerintük nem érdemes ezzel foglalkozni. Sokan szidják, bírálják a magyar kormányt, hogy nem ez a helyes irány. Amikor itt szétnézünk, és látjuk, mennyien vagyunk, akkor kijelenthetjük, hogy érdemes, van miért labdarúgópályákat, stadionokat építenünk” – kezdte beszédét Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Hozzátette, hogy az SZLA-val közösen kisebb pálya építése volt betervezve, ám Szondy Zoltán elnöknek is köszönhetően nagyméretűt építettek. „Ez a pálya elismerése annak a szakmai munkának, ami itt folyik a Székelyudvarhelyi FC-nél Dusinszki Zoltán és Berkeczi Attila vezetésével. Az utóbbi időben regionális, országos és nemzetközi szinten elért eredmények mind azt igazolják, hogy szükség van erre a pályára” – mondta.
A magyar kormány a Nemzetpolitikai Államtitkárságon és a Bethlen Gábor Alapon keresztül 100 millió forintot biztosított az új pálya felépítésére, Székelyudvarhely pedig 120 ezer lejjel és a telekkel szállt be a megvalósításba. „Látván ezt a sok ügyes gyereket, ez a pénz talán nem is mehetett volna jobb helyre” – zárta beszédét a főkonzul.
Még többet a sportért
Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente a PFLA hivatalos sáljával nyakában szólt a közönséghez. „Köszönet jár a magyar kormánynak, amiért a korábbi, elhanyagolt salakpályából egy ilyen nagyszerű építmény született. Ez a jövőt fogja szolgálni. Nem tudok ígérni egyebet, csak azt, hogy még többet próbálunk tenni a sportért. Remélem, hogy idén a Kós Károly Szakközépiskolánál is műgyepes pályát fogunk felavatni, az Iskolás Sportklub pedig a volt UCECOM épületébe költözik. Remélem azt is, hogy hamarosan át tudjuk adni a stadionnál az épületet a sportolóknak, labdarúgóknak és birkózóknak. Köszönöm mindenki segítségét, főleg a gyerekeknek, hogy kifutballozták ezt a pályát” – mondta az elöljáró.
A szalagvágás elmaradt, a kezdőrúgás azonban nem, melyet a polgármester, a főkonzul és az SZFC egyik ifise, Sebestyén Örs végzett el. A megnyitót követően a közönség az SZLA–PFLA U17-es korosztályának mérkőzését nézhette meg, amely 5-0-ás eredménnyel zárult, majd ezt követően a Székelyudvarhelyi FC és a Marosvásárhelyi Reménység U15-ös csapatainak mérkőzését játszották le.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
szóljon hozzá!