
Fotó: Barabás Ákos
Gőzerővel aszfaltoznak Székelyudvarhelyen: az elmúlt hetekben több utcában és parkolóban zajlottak a munkálatok, melyeket a tervek szerint ősszel is folytatnak. Az aszfaltozások zöme tavalyról maradt el, néhol azonban az így elhúzódó munkálatok miatt még az átadás előtt megromlott a modernizált útfelület – számol be keddi címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.
2015. augusztus 25., 11:502015. augusztus 25., 11:50
A Csalóka és a Fazekasok, valamint a Rét utca egy szakasza, illetve a Szombatfalvi utca járdája kapott új aszfaltréteget a napokban, de modernizálás zajlott a Bethlen-negyedi csorgó melletti parkolóban is.
A múlt héten ugyanakkor hozzáfogtak a Termés utcában a koptatóréteg lefektetéséhez is. Terv van bőven a továbbiakban is – tudta meg a lap a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán érdeklődve –, soron következik a Méhek utca, ahol az úttestet és a járdát is leaszfaltozzák, a Céhek és a Forrás utca közötti belső parkoló, valamint a Céhek utcában, a Szuper üzlet előtti parkolóban is dolgozni fognak. A II. Rákóczi Ferenc utcai állat- és autópiac terét is leaszfaltozzák idén, bár Bálint Attila sajtószóvivő azt már nem tudta megmondani, hogy pontosan mekkora felületen. A városi stadion környéke is sorra kerül: a Nagy-Küküllőn átívelő fa pallótól a sportszállóig fektetnek le új aszfaltot, valamint az épülő – és október 10-én átadandó – multifunkcionális sportterem környékén térrendezés zajlik majd.
Mindez azonban továbbra sem az idénre betervezett munkák része: a sajtószóvivő korábban is beszámolt arról, hogy a tavaly aszfaltozásokra, útfestésekre és utcamodernizálásra elkülönített 4,3 millió lejre kötött szerződés részeként zajlanak a munkálatok, így a kivitelező továbbra is a Stravia Group Kft. „A tavalyról megmaradt egy bizonyos keretösszeg, ebből dolgozik most a kivitelező” – jegyezte meg az illetékes. Azt, hogy a keretösszeg pontosan mennyit jelent, egyelőre nem közölte, mint ahogyan azt sem, hogy miért maradtak el az említett munkák.
A város idei költségvetéséből aszfaltozásokra és modernizálásra elkülönített összegből – mely megegyezik a tavalyi mértékével – egyelőre csak a Győzelem és a Gábor Áron utcák kereszteződésének aszfaltozását sikerült elkezdeni. Az említett keretösszeg egyébként a költségvetés úgynevezett javítási fejezetéhez tartozik, nem képezi a beruházási lista részét, nem kell csatolni az éves költségvetési tervezethez, így az összeg felől a polgármesteri hivatal és nem a képviselő-testület rendelkezik.
Eközben a város némely részén máris megrongálódott a tavaly lefektetett aszfaltréteg, holott az érintett utcákban még be sem fejezték a munkát. Ilyen például a Szombatfalvi utca, ahol a tavaly elterített aszfaltréteget a vízszolgáltató bontotta meg javítási munkálatok miatt: a gödröket ugyan visszatömték, az aszfaltozás ugyanakkor várat magára. Ugyancsak a Szombatfalvi utcában az újonnan kialakított járdát több tíz méteren kátyú övezi, hisz az úttest aszfaltrétege nem ér el az új járdaszegélyig.
Az eset nem egyedi, hisz több felújított utca esetében előfordul, hogy a szolgáltatók javítás miatt feltörik az aszfaltot: néhol kijavítják, máshol pedig nem. „A Tábor-negyedben is hasonló munkálatok zajlottak nemrégiben, ott a szolgáltató betömte a lyukakat. A polgármesteri hivatal ebben az esetben arra kötelezi a szolgáltatót, hogy saját költségen javítsa ki a feltört úttestet” – hangsúlyozta Bálint Attila. Az azonban, hogy a javítás és a kátyúk visszatömése, leaszfaltozása között mennyi idő telik el, a szolgáltatón múlik.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!