
Fotó: Barabás Ákos
Már régóta szeretnék a lakók és garázstulajdonosok, hogy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal leaszfaltozza a Kovácsok utcája és az Ifjúság bejárat közötti részt. Hiába, a polgármesteri hivatal egyelőre nem tervez felújítást.
2016. augusztus 16., 19:122016. augusztus 16., 19:12
Noha a garázstulajdonosok és a környéken élők többször is kérvényezték a polgármesteri hivatalnál – az érintett lakószövetségen keresztül –, az intézménytől mindig ugyanazt a választ kapták: akkor aszfaltozzák le az utcát, ha az megnyílik az autós forgalomnak – mondta Demény Attila, az egyik garázstulajdonos. Hozzátette, az Ifjúság bejárat és a Kovácsok utcája közötti átjárót tizenöt éve zárták le a lakók kérésére – most csak gyalogosok használhatják –, és mindenki azt szeretné, ha ez így is maradna.
„Értelmetlen ráterelni az autós forgalmat a közeli Bethlen Gábor-iskolára, hiszen ott gyerekek járnak el nap, mint nap. Emellett az sem elhanyagolható, hogy rengeteg gyalogos használja jelenleg is a szűk utcát, ahol szinte lehetetlen beállni a garázsokba autóval” – fogalmazott.
Lényegében egy 30 méteres szakasz leaszfaltozásáról lenne szó – a garázstulajdonosok már azon gondolkodnak, hogy szükség estén beszállnának a korszerűsítés finanszírozásába. „A város jó része ott jár haza munkából, az út pedig jó időben poros, esős időben sáros, és még nem beszéltem a gödrökről. A babakocsis szülők alig tudnak közlekedni” – magyarázta Demény.
Nagy Istvántól, a polgármesteri hivatal ideiglenes sajtóreferensétől megtudtuk, az intézménynek jelenleg nincs konkrét szerződése, amely a Bethlen-negyedi park közelében lévő útszakasz leaszfaltozására vonatkozna. Ebből az következik, hogy a közeljövőben nem lesz korszerűsítés.
„Az út leaszfaltozásának közösségi és városrendészeti vetületei is vannak. A szakemberek azt szeretnék, hogy az a rész megnyíljon az autós forgalom számára, a lakók pedig más véleményen vannak. Elemezni kell a helyzetet, hogy mindenki számára előnyös megoldás szülessen” – magyarázta Nagy.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!