„Krafft gyakran durváskodott”

Elsőnek a vádlott volt feleségét idézték be tanúként, aki ügyvédjén keresztül kérte az ítélőszéket, mentsék fel a tanúskodás terhe alól. Azt is jelezte, a nyomozás során tett nyilatkozatait fenntartja. Mivel sem a vád ügyésze, sem a vádlott ügyvédje nem egyezett ebbe bele, a bíró úgy határozott, hogy a következő ülésre beidézi az elvált asszonyt. Az ügyvédje felhozta, hogy nem a házastársak közti kapcsolat miatt kérte a felmentést, hanem, mert a nőnek olyan érzelmi megterhelést jelentett volt férjének vádja, hogy még egy teremben sem tud lenni vele érzelmi sérülés nélkül. A bíró megemlítette, hogy az idézést kézbesítik, de lehetősége nyílik arra, hogy aktákkal bizonyíthassa kifogásait, viszont azokat az iratcsomóba kell iktatni legalább öt nappal a következő tárgyalás előtt.

A múlt tárgyalásról elmaradt második hivatalos tanú, a tett újrajátszásánál résztvevő V. O. vallomása következett, akitől megtudtuk, hogy a vádlott önszántából mutatta meg a helyszínen a tett elkövetésének helyeit és módozatait. Elmondta, hogy Krafft nyugodtan és szenvtelenül mutatta meg az istálló mellett a helyet, ahol állítólag torzsalkodott áldozatával, majd azt is megmutatta, hogy ölébe véve, hol vitte be az istállóba, hol talált egy eldobott paplant, miként terítette le vele az eszméletlen lányt, hol talált üzemanyagot, hogyan locsolta le a betakart testet és hol gyújtotta meg. A bíró rákérdezett a tanúra, hogy van-e tudomása arról, hogy a hatóságok bármiféleképp kényszerítették volna a vádlottat vallani, vagy egyáltalán sugalltak-e neki helyeket, tényeket, amelyek a bizonyítékokhoz vezették volna az újrajátszót. V. O. nem volt tanúja semmilyen hivatali visszaélésnek. Krafft arra kérdezett rá, hogy milyen napszakban volt az újrajátszás, milyenek voltak a látási viszonyok. A tanú azt felelte, hogy bár szürkület volt, az istállóban jól látszottak az elhanyagolt épület földjén a törött üvegek szilánkjai is. A vádlott még megkérdezte, hogy látta-e a helyszínt körbekerítve szalaggal, mire nemleges választ kapott.

K. B., az áldozat barátnője volt a következő tanú, aki elmondta: tudott Izabella találkájáról Krafft Istvánnal, akivel a lány azért találkozott, hogy egy lakást mutasson meg neki, mivel el akart költözni otthonról. Amikor másnap sem került elő az áldozat, akkor hívta fel P. L. Cs-t, Izabella volt barátját és munkatársát, hogy érdeklődjön felőle. Együtt mentek a vádlott lakásához, és vonták kérdőre volt feleségét, eredménytelenül. Tudott a férje és Izabella közötti  barátságról, de azt állította, hogy a lány csak barátként viszonyult a házas férfihoz. Voltak ugyan félelmei, hogy Krafft esetleg többet akar, de ha ez konkrétan is megnyilvánult volna, félbeszakította volna a barátságot.

A következő két tanú K. E., az áldozat barátnője és munkatársa volt, valamint P. L. Cs., Izabella volt barátja, akivel öt és fél évig tartott kapcsolatuk. K. E. azt állította, hogy tanúja volt a férfi durva viselkedésének, amikor a lány nem vette fel a telefont, vagy nem egyezett bele a vádlott által kitervelt találkozókba. Mindkettő elmondta, hogy a vádlott különböző történetekkel próbált az áldozat bizalmába férkőzni. Azt is mondta a lánynak, hogy gyógyíthatatlan agy-betegsége van, amit csak az áldozat segítségével tud leküzdeni. Azt állították, hogy Izabella sajnálta is, néha pedig félt is Kraffttól. A végzetes estén ketten győzködték a lányt, hogy ne menjen egyedül a találkára, és délután ötkor még úgy váltak el, hogy kísérője P. L. Cs. lesz. Este nyolckor, amikor P. L. Cs. megjelent az áldozat lakásán, akkor döntöttek úgy, hogy végül is F. D. fogja elkísérni a lányt. Másnap, amikor a rendőrségen jelentették az áldozat eltűnését, mindketten látták a vádlottat, s a tárgyaláson megerősítették, hogy friss sebek voltak a karján és az arcán. A védelem kérdéseire minden tanú beszélt az áldozat társadalmi kapcsolatairól: ki volt a barátja, ki volt a bizalmasa, ki volt érzelmi kapcsolatban vele.

A következő tárgyalást május 14-re tűzték ki. A vád következő tanúinak kihallgatása fog következni.