Többszörös, hatalmas tapssal üdvözölték Székelyudvarhelyen a Duna televízió Hazajáró című műsorának két fő alakját, Kenyeres Oszkárt és Jakab Sándort szombat este. A két fiatal az Erdélyi Kárpát-Egyesület meghívására látogatott el tíz erdélyi településre, hogy a beavassa az érdeklődőket a műsor készítésének hátterébe.
2015. március 01., 13:182015. március 01., 13:18
2015. március 01., 14:172015. március 01., 14:17
Bemutatták a hatfős stábot, beszéltek a felkészülésről, a forgatás menetéről, és bemutattak egy bakis, illetve egy összegző összeállítást az immár negyedik évadánál tartó, több mint száztíz levetített résszel rendelkező Hazajáró című műsor készítői, Kenyeres Oszkár történelem-földrajz szakos tanár, valamint Jakab Sándor idegenvezető. A Székelyudvarhelyen szombat este, a volt Stúdió mozi termében megtartott közönségtalálkozó az EKE meghívására díjmentesen vállalt turné utolsó állomása volt – a természetjáró tévések korábban Torockón és több székelyföldi településen is bemutatkoztak, Csíkszeredában rendhagyó földrajzórákat is tartottak.
Azonos célok helyben, régióban
Mint a teltházas találkozón Kovács-Kendi Lehel, az Erdélyi Kárpát-Egyesület székelyudvarhelyi osztályának vezetője elmondta, a Hazajáró című műsor ugyanazt a szerepet vállalja, mint az EKE, csak Kárpát-medencei szinten: céljaik között szerepel a természetjárás és -védelem, illetve környezetünk kincseinek, értékeinek felfedezése és a közönséggel való megismertetése. A Hazajáró csapata ugyanis elsősorban a Kárpát-medencében fellelhető természeti és kulturális értékeinek összegzésére, bemutatására törekszik – bevallásuk szerint mindeddig nagy százalékban székelyföldi tematikájú műsorokat forgattak –, de jártak már Dalmáciában, rávilágítandó a magyar történelmi vonatkozásokra, és Oroszországban is, ahol a még élő magyar kulturális életre voltak kíváncsiak.
Kalandos forgatások
Az egyes helyszínekre általában bérelt kisbusszal jutnak el – nem egy alkalommal volt balesetük –, de utaztak már komppal, szánnal, kenuval, sőt Oszkár még a siklóernyőzést is kipróbálta. A hegyekben olykor nem kis nehézséget okoz a forgatáshoz szükséges felszerelés hordozása – ilyenkor fejenként körülbelül tizenöt kilogrammos csomagokat cipelnek ott, ahol egy-egy rossz mozdulat is súlyos következményekkel járhat. Előfordul, hogy egy jelenetet többször is újra kell forgatniuk – a viccesebb bakikból készült összeállításon az udvarhelyi közönség is derülhetett –, hogy az aktuális kalauzuk leissza magát, és az is, hogy az időjárásviszonyok miatt nem, vagy csak nagyon nehezen sikerül felvenni azt, amit elterveztek. Egy alkalommal például a Kárpátokban egy behavazott, befagyott házban kellett éjszakázniuk, és az eredeti elképzelést, a téli havasok szépségének bemutatását el kellett felejteniük – ehelyett a hóval teli házban töltött nap, az ottani viszonyok közti boldogulás lett a műsor témája. A huszonhat perces műsorok leforgatása általában több napig tart, az utómunkák – a jelenetek kiválogatása, összevágása, összekötő szöveg megfogalmazása és narrálás – egy hetet is igénybe vehetnek.
Könnyező közönség
A műsor kulisszatitkaiba való beavatás után levetítettek egy összegzést, amely témája a Kárpát-medence különféle magyarlakta vidékein a magyarságtudat, a történelmi emlékezet és a többségi nemzetek ehhez való viszonyulása volt. A közönség meghatódottan, sokáig tapsolt, és többen személyesen is megköszönték a készítőknek a lelkes munkát, valamint magát a műsort, és kitartást kívántak a folytatáshoz. Mint a meghívottak elmondták, hamarosan terveznek egy udvarhelyszéki forgatást is: a Kis-Homoród mentét már bejárták, a továbbiakban a Nagy-Homoród vidékét, illetve a Nyikó mentét is feltérképeznék. Ebben a térségben szinte minden falut érdemes külön is felkeresni – fejtették ki, hozzáfűzve, Korondon vannak olyan barátaik is, akiknél mindig megállnak, amikor erre vezet az útjuk.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!