Az érettségizett fiatalok idéntől akár ötezer lejt is összegyűjthetnek különböző állami jutalmazásokból, támogatásokból, segélyekből és prémiumokból. A harmadát munka, sőt, érettségi nélkül is megkaphatják.
2013. július 21., 17:072013. július 21., 17:07
2013. július 22., 10:092013. július 22., 10:09
Mintegy ötezer lejt gyűjthetnek össze csak állami támogatásokból és jutalmazások formájában azok az idén érettségizett fiatalok, akik a legjobb eredményeket érték el az érettségin, de ezerötszáz lejt bármiféle munka, vagy kimagasló tanulmányi eredmények, sőt, érettségi hiányában is megszerezhetnek. Akiknek tökéletesen sikerült az érettségi vizsgája, azaz tízes átlagot ért el a vizsgasorozaton, ettől az évtől háromezer lejes állami jutalomban részesül, egy frissen meghozott kormánydöntés értelémben. Noha Hargita megyében több jegy is csak századpontokra volt a tízestől, a maximális átlagot egy érettségizőnek sem sikerült elérnie, országos szinten viszont 126 diák megszerezte a tízest és azzal együtt a háromezer lejes jutalmat. Ugyan nem lehetetlen tízesre érettségizni, Hargita megyében is voltak diákok, akiknek ez több tantárgyból is sikerült, a magyar anyanyelvű diákok viszont a többségnél nehezebben tudják megszerezni a tízes átlagot, ők ugyanis három helyett négy tantárgyból érettségiznek – mondta el Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. A közelgő pótérettségin viszont jó motivációt jelenthet a háromezer lejes jutalom, habár a többség valószínűleg egy átmenő átlaggal is beérné.
Ha viszont megvan a tízes érettségi és a vele járó pénzdíj, további ezeröttszáz-kétezer lejt gyűjthetnek a frissen végzettek, attól függően, hogy munkát is vállalnának többletjuttatásért, vagy csak bezsebelnék azt a pénzt, amiért semmit nem kell tenniük.
Amennyiben a tanév végétől számított hatvan napon belül – azaz július végéig – a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökség helyi kirendeltségénél bejelentkeznek álláskeresőként, augusztus elsejétől kérhetik a munkanélküli segélyt, ami esetükben összesen ezerötszáz lejt jelent. Ehhez még érettségi sem szükséges. A frissen végzettek a mérvadó társadalmi mutató értékének az ötven százalékát kaphatják meg munkanélküli segélyként, fél éven át, ez havonta 250 lejt jelent – tájékoztatott Kerekes Mária Magdolna, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője. Amennyiben munkát vállalnak, további ötszáz lejt kapnak egyszeri alkalommal alkalmazási prémiumként. Ennek viszont az a feltétele, hogy egy évig nem hagyhatják ott munkahelyüket, viszont egy év után a fél éves munkanélküli időszakból hátra maradt havi juttatásokat is kérhetik, amennyiben hat hónapnál kevesebbet voltak segélyen – mondta el Kerekes Mária Magdolna. Az alkalmazó egyébként három évig nem bocsájthatja el a fiatalt, cserébe viszont egy éven át havi 500, 600, vagy 750 lejes állami támogatást kap, attól függően, hogy középiskolát végzett, érettségizett, vagy frissen lediplomázott fiatalt alkalmaz.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!