Ajánlott a téli gumi és a fokozott figyelem

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Megnövekedett a téli autógumit vásárlók száma a gumiszervizekben és az online piacon egyaránt. Egyes szakértők szerint nem kell döntő szempontnak lennie a gyártás évének meg a származás helyének, ugyanis megfelelő tárolás esetén az első öt évben nem romlik a termék minősége, illetve ma már mindenhol gépekkel dolgoznak. Ami pedig a személyi tényezőt illeti, jobb minél hamarabb felkészülni a téli körülményekre, nemcsak a szereléssel, hanem a vezetési stílussal is.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 26., 18:322014. október 26., 18:32

A kliensek általában október közepétől kezdenek érdeklődni a téli abroncsok iránt, erre az eladók is készülnek, ilyenkor több árut rendelnek a megnövekedett igény miatt – közölte Máté Antal, egy autógumikat forgalmazó székelyudvarhelyi vállalkozás vezetője, amely nemcsak árul, hanem szerelést is vállal. „A mostani időszakban és az elkövetkező három hétben fokozott munkatempóban dolgozunk, hiszen rengeteg a kliens. Egy szett gumi átszerelése nagyjából negyven percet vesz igénybe, ezért napi tíz-tizenöt személyt tudunk kiszolgálni, amennyiben a vásárlás mellett ezt a szolgáltatást is igényli” – fejtette ki. Mint mondta, az autósok általában az olcsóbb kategóriájú téli gumit keresik, ami százharminc és kétszáz lej közötti összegnek felel meg. Természetesen akadnak ennél drágább modellek is, melyek ára – márka és járműtípus függvényében – akár kétezer lejig is elmehet.

Nem a kor a lényeg

„Amennyiben egy gumi élettartamát próbáljuk megjósolni, több tényezőt is figyelembe kell vennünk. Ilyen például az út minősége, az autó műszaki állapota, illetve a sofőr vezetési stílusa. A gyártók ugyanakkor ezt úgy oldották meg, hogy jelzést építettek a gumiba, így amikor a kopás hatására az láthatóvá válik, egyértelmű a csere szükségessége” – fejtette ki portálunknak Kénesi János, egy autógumikat értékesítő országos vállalat munkatársa, amely online eladásra szakosodott. Mint mondta, egyre többen választják ezt a vásárlási formát – különösképpen azok, akik drágább gumikat keresnek –, ezt az is mutatja, hogy a vállalat hét évvel ezelőtti indulása óta eladásaik megnégyszereződtek. „A legtöbb vásárló azt kérdi tőlem, hogy mikor és hol voltak gyártva a gumik. Érdemes tudni, hogy ha megfelelően van tárolva – nem éri napfény és vegyi hatások –, az első öt évben semmit sem változik a termék minősége. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a legtöbb esetben a gyártási hely sem bír túl nagy jelentőséggel, hiszen ezt a munkálatot többnyire gépek végzik” – magyarázta Kénesi, hozzátéve, hogy általában december elejéig tart náluk a téli gumik eladási szezonja, természetesen novembertől folyamatosan csökken vevőik száma.

Fagyhatnak az utak

Mindenképpen javasolja a téli gumik használatát Bidermann András, egy székelyudvarhelyi útépítő vállalat vezetője, hiszen ebben az időszakban már több helyen is fagyra lehet számítani, különösen az estétől reggelig terjedő időszakban. Ajánlott az odafigyelés Udvarhelyszék magasabban fekvő részein, a zetelaki víztározónál, Libán és Varság térségében, a Baknya- és a Kalonda-tetőn, továbbá a Szentegyháza és Lövéte közötti szakaszon, a Kénosi-tetőn, a szentpáli tavaknál, illetve Oklánd környékén. Veszélyes lehet ugyanakkor településeken belül, hogy míg az útszakasz nagy része a házak között besütő napfény miatt száraz, néhol fagyással kell számolni. Fokozott figyelmet javasolnak ugyanakkor a hidakon, illetve az erdős részeken. Ismeretlen útszakasz esetén pedig érdemes előzetesen érdeklődni az utak állapotáról, ezt például a helyi hatóságoknál is meg lehet tenni – tanácsolja Bidermann.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés