„Itt is jobb, mint Csíkban” (4.)

Az unitárius, bár régóta a harmadik legnépesebb felekezet a városban és a környéken, viszonylag későn, a 19. század végén erősödött meg annyira, hogy saját templomot és temetőkertet hozzon létre. Egyháztörténeti érdekesség, hogy a 17. század elején a szék kálvinista vallású – így Székelyudvarhely város – lakóinak jelentős része szentháromság tagadóvá lett, akiket nagyjából ettől az időszaktól kezdődően neveznek unitáriusnak, de a székelyudvarhelyi unitárius gyülekezet még sokáig (1905-ig) Kénos filiája maradt. Az első udvarhelyi nyilvános istentiszteletre 1872. október 6-án került sor az akkori városháza dísztermében. Templomépítés céljára 1888-ban vásárolnak telket, amelyen a kolozsvári Pákei Lajos (1853–1921) tervei alapján készül el 1908-ra a Bethlen Gábor utcában található első templomuk.

Az „régi” unitárius temető megtelt, de felértékelődni a későbbiekben fog

Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Egyházkör esperese szerint az Ady Endre–Lórántffy Zsuzsanna–Bem József utcák által közrezárt területen található unitárius temetőt is a 20. század legelején nyitották. Ez a temető mára gyakorlatilag telített, csak a meglevő családi parcellákba és az újra meg nem váltott sírokba lehet itt temetkezni. A viszonylag késői alapítás miatt ez a temető rendezett, a bejárattól a nagyjából középen haladó fősétánnyal párhuzamosan, szabályosan helyezkednek el a síremlékek. Többnyire unitárius vagy családi kötelékek miatt hozzájuk közel állók nyugszanak a sírokban. Viszonylag kevés ismert személyiség sírja lelhető fel itt, de arra mindenképp alkalmas a hely, hogy a fenntartó, a város és a civil szféra lehetőséget teremtsen egy tájékoztató tábla kihelyezésére. Betelt ugyan ez a temető, de még éveknek-évtizedeknek kell eltelniük, míg arra érdemesülhetnek, hogy az emlékezet tényleges meghosszabbításaként működjenek. Ide temették el a közelmúltban elhunyt dr. Szász Dénes (1918–2013) unitárius esperest, aki négy évtizeden át szolgált Székelykeresztúr környékén és Udvarhelyen. Itt található a hivatalban levő unitárius püspök, Bálint-Benczédi Ferenc felmenőinek temetkezési helye, illetve itt van – amint az Péter Attila nyugalmazott matematikatanár és helytörténész kutatásai alapján tudjuk – Istvánffy Lajos (1896–1965), Firtos Áron (1906–1986) és Marossy Vencel (1915–1990) sírja, akik egykor a Tamási Áron Gimnázium jogelődjének tanárai voltak.

A szombatfalvi temető akár korábbi is lehet, mint a Szent Miklós-hegyi

Szombatfalva 1895 óta tartozik a városhoz. Eredeti lakossága túlnyomórészt római katolikus vallású, így első temetője is ehhez a felekezethez kapcsolható. Feltételezhető, hogy az 1796-ban épült mai templom helyén álló korábbi körül is cinterem létezett, bár a feljegyzések és a hagyomány szerint a település első temploma a mostani (katolikus) temető közelében fekvő dombon állott. Erre utalhat a Szent György patak és a temetőben lokalizált korai templom nyoma, ahol ásatás ugyan nem volt, de több ízben történt régészeti helyszínbejárás. Mindenesetre ez a temető – illetve a korábbi (?) – szerepel a Magyarország és Erdély első katonai felmérése alkalmával készült ide vonatkozó térképen (1780 körül).

Az évszázadok óta használt temetőkert vidékies jelleget mutat, bár itt is fellelhetők az úri, illetve a polgári síremlék-állítási szokások. Valószínű, hogy akárcsak a szomszédos római katolikus községek temetőiben, a „közrendű” elhunyt személyek esetében tölgyfából faragott sírkereszteket alkalmaztak, amelyek száz-százötven évnél tovább, megfelelő konzerválás híján nem maradnak fenn. Fontos megjegyezni, hogy a Szombatfalván honos Ugron család temetkezési helye nem itt található, hanem a közelben levő családi sírboltban (a Mál-tetőn), s így a település néhai főúri, polgári, értelmiségi jelesei, azok kiterjedt rokonsága, az általuk képviselt temetkezési és kegyeletápolási kultúra másutt lelhető fel. Az a kápolna Ugron Lázár végrendelkezése alapján 1890-ben épült, amely a Mál oldalában a rendszerváltás után kiegészült a Székely Káváriával. Kevés a jól látható olyan síremlék, amely a város, illetve Udvarhelyszék jeleseihez kapcsolható.

A sírrombolás, a síremlékek megszűnése itt is állandó gondot okoz. Kivételt képez az egykor igen népes nagysolymosi Koncz-család parcellája, ahol az érdeklődő egy családfa-ábrázolást is láthat a tűrhető állapotban levő kovácsoltvas-kerítésen. A Koncz-család több generáción át üzemeltette a város első és sokáig egyetlen gyógyszertárát. Református és katolikus leszármazottaik több környékbeli temetőben is előfordulnak. A szétágazó, gyakran sokgyermekes családból Erdély és a korábbi Magyarország területére igen sok képzett hivatalnok, jogász és katonatiszt szóródott szét. A kissolymosi ággal is rokon Konczok Székelykeresztúron is tevékenykedtek. Mindenképp fontos lenne, hogy emlékhelyük és emlékezetük továbbéljen Szombatfalván is.

Az itteni dombokon jött létre az új „temetői negyed”

Mivel viszonylag nagy beépítetlen terület áll rendelkezésre ebben a környezetben, majdhogynem törvényszerű volt, hogy a többi felekezet is – a városvezetéssel közösen – itt nyisson újabb temetőket. A reformátusok – adományozók révén – már a 20. század eleje óta rendelkeznek sírkerttel. A görögkeletiek az 1930-as évek óta, miután állami segítséggel felépült a Tamási Áron utca 14 szám alatti templomuk (1936). Az unitárius felekezet egy hektárnyi külön temetővel rendelkezik, amelyet 2004-ben nyitottak. Az újonnan alapított szombatfalvi temetők az évek-évtizedek során beilleszkednek a klasszikus temetőkertek sorába. Pillanatnyilag az unitáriusok által adományozott telken készül a város felépíttetni Kirmaier Márta tervei alapján azt az ökumenikus ravatalozót, amely szándék jelzi, hogy a következőkben itt kell majd keresni Székelyudvarhely „élő” temetőjét.

Kétszáz évesnél valamivel korábbi lehet a románok temetkezési jelenléte

Az Ikos Conf készruhagyárral szembeni sziklás domboldalban mauzóleum-szerű építmény jelzi a román állam által 1929-ben létesített hősi sírkertet. Feltételezhetően itt nyugszanak az 1916-os invázió, a Székelyföld lerohanása során elesett katonák. Maga a mauzóleum – bár a nyolcvanas években végeztek rajta egy nagyobb javítást – ma nem túl bizalomkeltő. Ajtó nélkül, üresen árválkodik a lépcsősor végén. Mögötte látható egy obeliszk, illetve a név nélküli, sokak szerint üres katonasírok két sorban, amelyek immár a második világháborúra emlékeztetnek. Az elfonnyadt koszorúk, a foszladozó piros-sárga-kék nemzeti szalagok alapján következtetni lehet arra, hogy bizonyos alkalmakkor létezik valamilyen állami szintű megemlékezés. Egyes feljegyzések szerint ide temették – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül az első világháború idején elesetteket is. Közvetlenül a katonai parcella mellett, attól délkeleti irányban, már-már a lejtős domboldalban, a telefon-átjátszóállomás mellett találjuk a régi román temetőt, amely az egykori görög-katolikus egyházközséghez tartozott, ahhoz a gyülekezethez, amelynek temploma a Kossuth Lajos utca 51. számot viselő telkén található. Igaz ugyan, hogy a teljesen rendezetlen területen csak az 1920–30-as évekből találni sírköveket, de feltételezhetően korábban is temetkezési helyként használhatták. Mivel 1948 után a görög-katolikus felekezetet a görög-keletibe olvasztatta a kommunista hatalom, ez a 17. század vége óta fennállt gyülekezet megszűnt. A görög-katolikus hitélet pillanatnyilag csak a Csereháton található, a Szeplőtelen Szív Kongregációja által fenntartott zárdában működik hivatalosan.

Szétnéztem a tetőről, át a Budvár és Szombatfalva felé. A sok gyom és a szemmagasságig felkapaszkodó bokrok ellenére is szép volt a kilátás. Úgy mentem le a lépcsőkön a terep bejárását követően a benzinkút melletti placcra, hogy közben elgondolkodtam azon, hogy vajon hány hivatalnak intézetnek, intézménynek és nemzetiségnek kellene itt együttműködnie, hogy rend legyen végre ezen a helyen? Vagy dönt majd az ingatlanpiac? Jön a piaci konjunktúra, kitépkedi a gyomot, és jó pénzért eladja a perspektívát és a telkeket?