„Ez a mi munkánk, és nem is kevés”

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

József Attila szavait választották mottójukul azok a székelyudvarhelyi civil szervezetek, amelyek megálmodták és már harmadszor rendezték meg a Civil Napot. Az önkéntességet népszerűsítő, a segítségnyújtást az azt megillető rangra emelni hivatott rendezvényen ezúttal több mint százötven civil, kicsik és nagyok egyaránt tevékenykedtek környezetük szebbé, élhetőbbé tételéért. A csütörtökön lezajlott tevékenységeket csupán felsorolni kevés, hisz az önkéntességet megtapasztalni kell.

Kovács Eszter

2013. május 09., 17:492013. május 09., 17:49

2013. május 09., 18:072013. május 09., 18:07

Helyi civil szervezetek kezdeményezésére két éve jött létre a székelyudvarhelyi Civil Nap, amely azóta nemcsak a bekapcsolódó szervezetek számát, hanem a tevékenységek sokszínűségét tekintve is gyarapodott. A rendezvény ezúttal csütörtökön, a Városháza téren rajtolt, ahol az előre bejelentkezett és a később csatlakozó önkéntesek gyülekeztek. A nap folyamán több, a város más-más pontján zajló tevékenységhez lehetett csatlakozni, melyek az egészséges életmód, tudatos vásárlás, felelős fogyasztás témák köré csoportosultak.

Az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport irányításával a Szabó Zsuzsa tanító vezette Garabonciások madárfészkeket helyeztek el a városi park fáin. A civil szervezet egyébként önkéntességet népszerűsítő kampányt tartott a tanintézetekben, illetve díjazta azokat a diákokat, akik részt vettek az elmúlt időszakban lezajlott, felelős fogyasztásról szóló foglalkozásokon. A Civitas Alapítvány, a Székelygyümölcs Egyesülettel karöltve, a helyi fogyasztói szokásokat térképezte fel, önkénteseik többek közt a főtéren, a városi kórház előtt és a Merkúr Áruháznál faggatták a járókelőket. A városközpontban lévő szemeteskukákhoz vezető zöld lábnyomok ötlete is a Civitastól származik: a dániai példából merítkező gerillakampány arra hívja fel a figyelmet, hogy csupán egy lépést kell megtennünk a tisztább környezetért.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület egész délelőttöt felölelő medertakarítást rendezett a Kerekerdőn, a Varga-pataknál. Az akcióban mellesleg a Merkúr Áruház munkatársainak egy csoportja is részt vett. „Nagy öröm számunkra, hogy idén nemcsak diákok, de néhány vállalkozó is felkarolta a kezdeményezést” – mondta el Nemes Melinda szervező, a Dr. Verestóy Attila Alapítvány ügyvezető igazgatója. Az EKE-s csapat előtte-utána fotókat is készített a megtakarított területről, ezekből plakátok készülnek majd, melyek többek közt az iskolákban lesznek láthatók. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén is csatlakozott a Civil Naphoz: a város több pontján Közösségi Kártyákat osztogattak az arra járóknak.
„Használtolaj-gyűjtést meglehetősen ritkán szerveznek, ezért a Dr. Verestóy Attila Alapítvány önkéntesei arra hívták fel az udvarhelyiek figyelmét, hogy a szemétbe szánt étolajat a MOL töltőállomáshoz mindig be lehet adni” – magyarázta Nemes Melinda.

A szervezők nemcsak a diákokra, hanem az óvodáskorú gyerekekre is gondoltak: a Kinderstart Egyesület Szentimre utcai székhelyén biopalánta-ültetésen és a helyi termékekkel kapcsolatos foglalkozásokon vett rész több mint száz „pöttöm civil”. A harmadik udvarhelyi Civil Nap a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi osztálya és az Udvarhelyi Fiatal Fórum közös akciójával zárult, ahol a diáknapozó fiatalok hasznos vagy tetszetős tárgyakat készíthettek különféle hulladékból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken

Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.

A veszteségtől a hálaadásig: a 2005-ös árvízre emlékeztek Székelyszentléleken
2025. augusztus 21., csütörtök

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra

A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.

Most aztán tényleg nem egyszerű eljutni a világvégi Siklódra
2025. augusztus 21., csütörtök

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak

A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.

Húsz éve pusztított a nagy árvíz a Nyikó mentén, megemlékezéseket tartanak
2025. augusztus 21., csütörtök

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön

Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.

Mutatjuk, hol lesznek forgalomkorlátozások Székelyudvarhelyen csütörtökön
2025. augusztus 20., szerda

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.

A föld ajándéka és a hit ereje Székelyudvarhelyen
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván
2025. augusztus 18., hétfő

Szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván

2025. augusztus 18., hétfő

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz

Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.

Négy udvarhelyszéki községben nem fogyasztható a csapvíz
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.

Árpád-kori leletek Patakfalva határában
Árpád-kori leletek Patakfalva határában
2025. augusztus 16., szombat

Árpád-kori leletek Patakfalva határában

2025. augusztus 14., csütörtök

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon

Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.

Színpadra lépnek Erdély feltörekvő zenekarai a Siculus Fesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván

Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.

Kukoricalabirintus várja a kalandvágyókat Felsőboldogfalván