Autóbuszról lemaradt utas édesanyja osztotta meg szerkesztőségünkkel lánya történetét, miszerint december 12-én éjjel Berettyóújfaluban „felejtették”. Az eset apropóján arról érdeklődtünk a Székelyudvarhelyről Magyarországra járatot indító busztársaságoktól, hogy miként fordulhat elő mindez, illetve milyen gyakran maradhatnak le az utasok a buszról.
2014. december 16., 18:372014. december 16., 18:37
Az ügyben három busztársaságot kerestünk meg, ahol – elmondásuk szerint – ellenőrizték az utaslistát, és nem találtak rajta olyan személyt, aki lemaradt volna a buszról, azonban mindhárom társaságnál elmondták: előfordulhat, hogy lemarad valaki a járatról.
Aki dolgozik, tévedhet – állította portálunknak Sándor Tamás, a Skorpion Trans Kft. vezetője, hozzátéve, bár Berettyóújfaluban nincs megállójuk, kérésre ott is felveszik az utast. „Előre megvásárolt jegyeknél pedig a jegyen is fel van tüntetve, viszont arra kérjük, hogy utazási szándékát jelezze a társaságnak legalább 24 órával az indulás előtt a megadott telefonszámon” – számolt be az utazás folyamatáról a vezető, aki nem ajánlja utazni szándékozó olvasóinknak, hogy a sofőrökkel beszéljék meg az ilyen megállót.
Előfordult ugyanakkor az is, hogy a hosszabb megállóknál lemaradt egy utas. „Sajnos hiába mondjuk be, hogy pontosan mennyit áll a busz, a sofőr legnagyobb jóindulata ellenére is megtörténik, hogy valaki elkésik visszaülni a buszra” – osztotta meg Téglás Zoltán, a Csavargó Trans Kft. vezetője, hozzátéve, a helyi járatok esetében már többször látott olyat, hogy az utas negyedórányi állomásozó idő után, bevásárlószatyorral a kezében, 5–10 perccel később kezdte keresni a buszát.
Demény Attila, a Transp. Tur International Kft. vezetője nem csodálkozott az ottfelejtett lány esetén, bár tudni szerette volna ő is, hogy milyen intézkedés szerint maradhatott ott. „Állandóan próbálunk javítani a szolgáltatásunkon, s egy ilyen panasz mindannyiunkra rossz fényt vet. Arra kérnék minden utast, hogy figyelmével segítse a mi munkánkat is, végtére is senkinek sem lehet az a célja, hogy akadályokat gördítsen mások elé. Az ünnepi idényben sokkal több utast kell kiszolgálnunk, s az emberek türelmetlenebbek. Igazán kevés erőfeszítésbe kerül előzékenynek és közreműködőnek lenni, főleg ha ez a mi érdekünk is” – summázott Demény, aki azt ajánlotta a buszról lemaradt lány édesanyjának, hogy forduljon bizalommal az illető társasághoz, amelynél az eset megtörtént: bizonyára mindent meg fognak tenni, hogy kárpótolják az utast.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!