A virágboltosok is a multikra panaszkodnak

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Megcsappant a virágárus kisboltok forgalma Székelyudvarhelyen – panaszkodnak az érintettek, akik a jelenséget a bevásárlóközpontok olcsóbb kínálatának számlájára írják. Ettől függetlenül hétfőn kora délután a virágboltokban nagy volt a nőnapi készülődés.

Dósa Ildikó

2016. március 08., 12:532016. március 08., 12:53

2016. március 08., 12:542016. március 08., 12:54

Évről évre fogy a vásárlók száma – így látja Marosi Emese, az egyik székelyudvarhelyi virágüzlet vezetője, aki mindezt főként azzal magyarázza, hogy megnőtt a bevásárlóközpontok virágkínálata, és olyan áron értékesítik a virágokat, amellyel ők képtelenek versenyezni. Az előző évek tapasztalatai alapján elmondta, leginkább a középkorú, illetve idősebb férfiak vásárolnak nőnapra, és nem csak feleségüket, élettársukat, hanem szomszédasszonyaikat, munkatársaikat és hölgyrokonaikat is megajándékozzák egy-egy szál virággal. A fiatalabb generáció inkább Valentin-napra összpontosít, ilyenkor a kis harmadikosok is virágot vásárolnak – mesélte mosolyogva Kalapács Erika, a virágbolt egyik eladója.

Egy másik virágbolt munkatársa viszont azt mondja, esetükben a vásárlóközönségen is érződik, hogy a központban, iskolák közelében vannak: diákok is sűrűn betérnek hozzájuk. Fancsali Magdolna tapasztalata szerint az 5–8. osztályosok a tanárnőket és az osztály összes lányát meglepik egy-egy szál virággal, ezzel szemben a felsősök már kiválasztják a megajándékozott lányt. Úgy látja, a férfiakat könnyű kiszolgálni, hálás vásárlók, viszont egyetért az előző megszólalónkkal abban, hogy a vevőket elcsábítják a bevásárlóközpontok alacsonyabb áraikkal. Számukra konkurenciát jelentenek ugyanakkor a Kőkereszt téren dolgozó virágárusok is.

Ott is megnéztük a kínálatot. Berki Marilena szerint leginkább a különféle színű tulipánokat, a sárga nárcsiszokat és a jácintot keresik. Arra panaszkodott, hogy a korábbi években mát hetedikén eladták a készleten lévő összes virágot, idén viszont alacsonyabb a kereslet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés