A tavalyinál jobb évet kezdhet a Caritas

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Miután tavaly csökkentett költségvetésből kellett gazdálkodnia, meglehetősen nehezen vészelte át a múlt évet a gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozó szolgálata. Erre az évre a szaktárca jóváhagyta az általuk kért összeget, az előre nem látott minimálbér-emelés azonban komoly terhet róhat a szervezet költségvetésére.

Dósa Ildikó

2017. január 23., 11:442017. január 23., 11:44

A Caritasnál csupán március-áprilisban fogják tudni pontosan, milyen károkat okozott a tavalyi, közel kétmillió lejes forráskiesés, amit a csökkentett állami támogatás okozott a segélyszervezetnek. „Erősen behúzott nadrágszíjjal” túlvészelték a szűkös esztendőt, oly módon, hogy már év elején befagyasztották a fizetéseket, leállították az személyzetbővítést, a beruházásokat, így próbálták mindenhol fenntartani működésüket – magyarázta Márton András, a gyulafehérvári Caritas igazgatója. Erre az évre jobb ígéreteket kaptak, hiszen az ősszel igényelt 3,3 millió lejt jóváhagyta a szaktárca.

„Jobb a kedélyünk is, hiszen ez kissé alulmarad ugyan a 2013-as összegnél, de több mint amit 2014-ben kaptunk” – tette hozzá. Mivel azonban ősszel még nem lehettek biztosak a kormány által meghatározott idei minimálbér-emelésben, a Caritas esetében ez „hangsúlyos terhet ró a költségvetésre”. Márton András abban bízik, hogy ennek ellenére sikerül talpon maradniuk azoknak a pályázatoknak a segítségével, amelyeket az állam kiír az infrastrukturális, valamint a beruházási fejlesztésekre.

Udvarhelyszéken 1495 otthoni gondozásra, ápolásra szoruló személyt lát el a Caritas 52 beteggondozója. A 23 székelyudvarhelyi és parajdi gondozóból álló csapat 10 önkormányzattal működik együtt, összesen 622, jobbára ágyhoz kötött beteget látva el. Székelykeresztúron 16 alkalmazott látogatja rendszeresen a 374 gondozottat, míg a harmadik, 13 gondozóból álló csapat Szentegyháza, Kápolnásfalu, illetve Lövéte térségében végzi 499 beteg ellátását, kilenc önkormányzattal együttműködve – tudtuk meg a Caritas igazgatójától. Az udvarhelyszéki, legtöbb esetben szív- és érrendszeri megbetegedéstől, illetve agyvérzéstől szenvedők zöme ágyhoz kötött. Az idős, egyedülálló gondozottak többségének távol élnek hozzátartozói, ezért nekik a higiéniai feladatok mellett segítenek a háztartási munkában, bevásárlásban, a receptre kiírt gyógyszerek beszerzésében, a családorvosokkal való kapcsolattartásban.

A szervezet betegközvetítési szolgálatot is végez: „sok jó szándékú szakorvossal állunk kapcsolatban, akik ingyen fogadják a szegényebb betegeket” – mondta Márton András. Kortól függetlenül sok falun élő nem mer vagy nem tud a városba bemenni orvosi vizsgálatra, nekik megszervezik az utaztatását, szükség esetén pedig szállásukat is megoldják – tette hozzá.

Húszéves az otthoni beteggondozói szolgálat

Fennállásának huszadik évét ünnepli idén a Caritas otthoni beteggondozói szolgálata. A legelső otthoni beteggondozói központot Nagyenyeden hozta létre a Gyulafehérvári Caritas 1997-ben. Egy évvel később Székelyudvarhelyen, 1999-ben Marosvásárhelyen, 2000-ben pedig Csíkszeredában és Gyulafehérváron is megalakult egy-egy központ.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
Hirdetés