
„Egy füzet, egy mosoly közelebb vihet az álmokhoz” hívó gondolattal idén is megszervezte adománygyűjtő akcióját az Egy Mosoly az Életért Egyesület és a Johannita Segítő Szolgálat. Még szeptember előtt felhívást tettek közzé: bármilyen felajánlást szívesen fogadnak – tanszert vagy anyagi támogatást, amiből ceruzákat, füzeteket, festékeket vásárolnak, hogy minél több kis táskát tudjanak megtömni belőle.
2014. október 14., 12:152014. október 14., 12:15
Szeptember 15-étől folyamatosan látogatták a rászoruló családokat, és átadták csomagocskáikat, amelyekben a tollon, füzeten, ecseten, radíron kívül ruhanemű és kevéske játék is meglapult. „Eddig összesen hetvenhárom mosoly ragyogott ránk és önkénteseinkre azokról a gyerekarcokról, amelyek felderültek segítőink jóvoltából. A tanszervásárlásra a Johannita Segítő Szolgálat mellett többnyire ismerősök, barátok, kollégák ajánlottak fel összeget, akik talán közelebbről ismerik egyesületünk tevékenységét, de reméljük, hogy az adakozókedv kissé felélénkül a megvalósított projektek láttán. Jóleső érzés, ha csak úgy, minden kérés nélkül jelennek meg emberek egy-egy tasak tanszerrel – összegezte Vasas Enikő Klára.
– Biztató a jövőre nézve, hogy egy kereskedelmi társaság is azonosulni tud céljainkkal, elképzeléseinkkel, és már több alkalommal támogatott ezek kivitelezésében. Tudjuk, hogy nem oldódott meg ezzel az őszi iskolai előkészületek összessége ezen családokban, de hogy picit megkönnyíthettük számukra ezt a sok kiadással járó időszakot, már olyan érzést, lendületet ad, ami kitart a jövő évi iskolakezdésre is. Folyamatosan fogadjuk a támogatásokat, felajánlásokat, és ezeket próbáljuk pályázatokra való jelentkezéssel is kiegészíteni. Egyesületünk részt vesz az SZKA által szervezett Fuss neki! akción, és ha valaki részese kíván lenni a karitatív tömegfutás által nyújtott élménynek – akár mint támogató –, október 16-áig még megteheti.”
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!