A tájházak gondozása és fejlesztése figyelmet igényel

Udvarhelyszéken tizenhét tájház működik, melyek jelentős része az önkormányzatok támogatásával, helyi civil szervezetek és lelkes lokálpatrióták közreműködésével jött létre. A Székelyföld Napok rendezvényeibe e tájházak üzemeltetői is bekapcsolódtak, lapunk a bögözi tájházat látogatta meg.

Simó Márton

2014. október 22., 14:142014. október 22., 14:14

Korondon és Székelyszentléleken például majd négy évtizede működnek helyi múzeumok, melyeket sajátos jegyeket viselő régi lakóházakban rendeztek be. Néhol azonban egy-egy család maga vállalta fel az értékőrzést: Bükkfalván a László házaspár, Bögözben pedig Lukács Ferenc és Márta. A Székelyföld Napok idején a tájházak nyitva voltak, mindenhol igyekeztek életet vinni beléjük, népi mesterségeket, hagyományokat mutattak be.

Családi fészek, tájház és panzió

Bögözben nem volt külön program, „csak” az élet zajlott a 350. számmal jelölt bennvalóban. A Lukács házaspár tájháza egyedi. Ők az ötvenes években épült családi házuk két szobájában és a verandában tartják gyűjteményük egy részét, de úgy, hogy maguk is ott laknak. Ez a magyarázata annak, hogy a kisebbik szobában számítógépet láttunk. A használati eszközök, amelyek korábban is a család tulajdonában voltak, a szín deszkafalán sorakoznak.

„Ma is gyűjtök – mondja a családfő –, szenvedélyesen ragaszkodom a régi szerszámokhoz. Adtak párat a falubeliek, de vásároltam is.”  Ha belenézünk a tájház vendégkönyvébe, akkor ott igen sok beírást látunk. Lukács Ferenc büszkén újságolja, hogy nemcsak hazai látogatói vagy turistái vannak, hanem visszatérő vendégek jönnek Németországból, Izraelből, és újabban a románok is kezdtek oda járni.

A családi hajlék meghosszabbításában, három szinten öt, minden szükségessel felszerelt szoba áll a turisták rendelkezésére. A tájházat és vendégszobákat 2002 óta üzemeltetik. A gyűjtemény korábban egy legalább százhúsz éves, kettős beosztású házban volt. Lukács Ferenc azonban azt a házat kiüresítette, mert el szeretné adni. A berendezett ház egy másik telken található, amely jobb fekvésű, a főútra néz.

Egy tájház nem tájház, jó, ha több is van

Egyébként kár és vétek áruba bocsátani ezt a jó állapotban fennmaradt épületet, amely alatt pince is van, s kőfala, tetőszerkezete megfelelő állapotú. Nem lehet tudni, hogy a majdani tulajdonos mit kezd vele. Viszonylag kevés fáradsággal rendbe lehetne tenni. Ebben az esetben, legalábbis Bögözben, nem lehet azt mondani, hogy a tájházprobléma megoldódott. Pályázatot lehetne készíteni, hogy a közösség vagy egy helyi civil szervezet vehesse meg ezt az épületet. Akár több tájházat is lehetne üzemeltetni, s ahol lehetséges, egész házsorokat, utcaszereket kellene konzerválni, hiszen a településkép is fontos, s ha viszonylag sértetlenül megmaradnának a régi parasztházak, a csűrsorok, azok néprajzi és eszmei értéke, turisztikai hasznosíthatósága is jóval nagyobb lenne. Ezt Énlakán, Máréfalván huszonöt éves kitartó munka árán el tudták érni, miközben a rossz ízlés és a tájidegen építőanyagok használata az udvarhelyszéki települések képét immár nagyjából át is rajzolta.

Sóvidékre látogatnak a tájházas szakemberek
Tájházvezetők, néprajzi gyűjtemények kezelői számára szervezi meg a nyolcadik szakmai találkozót a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Az október 24-én, pénteken tartandó, Tájházak és néprajzi gyűjtemények szerepe Hargita megyében elnevezésű szakmai tanulmányúton Hargita megyei szakemberek vesznek részt. A nap során a Sóvidék három településének – Korond, Alsó- és Felsősófalva – tájházait, néprajzi gyűjteményeit tekintik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés