
Fotó: Pál Gábor
Tizennégyezer gyertyát gyújtanak kedden este 8 órakor Erdély-szerte, ezzel fejezve ki tiltakozásukat a Rétyre tervezett fakitermelő telep építése ellen – hangzott el a Minta Hargita megyei és székelyudvarhelyi szervezetének hétfői sajtótájékoztatóján.
2013. május 06., 14:032013. május 06., 14:03
2013. május 06., 14:062013. május 06., 14:06
Szentegyházán a huszár laktanya parkolójában, Székelykeresztúron a központban, Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkjában gyújtanak meg ezer-ezer gyertyát a fiatalok kedden este. A Minta áprilisban jött létre, Hargita megyei szervezetének elnöke Lőrincz Árpád, udvarhelyi elnöke pedig Bolyai Csaba – mondta el a sajtótájékoztatón Jakab Attila, az EMNP helyi elnöke.
„Azért jött létre ez az ifjúsági civil szervezet, hogy szerény eszközökkel felhívják a figyelmet az olyan közösségi problémákra mint a fák kiirtása” – fejtette ki Jakab. Lőrincz Árpád elmondta, egyszerre tizennégy településen, Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig gyújtanak gyertyát a fiatalok kedden este 8-kor, mellyel a jövő generáció a fakivágás megállítását szorgalmazza.
„Nem adhatjuk el erdeinket, az állatok élőhelyeit nem áldozhatjuk fel” – tette hozzá Bolyai Csaba, aki szerint a Kovászna megyei Rétyre tervezett fakitermelő telep felépítése egész Székelyföldre kihatással lenne. Megígérte, hogy ha kell akkor további lépéseket is tesznek a környezetünk és fák védelmének érdekében.
Az eseményen résztvevőknek egy-egy kis fenyőfacsemetét ajándékoznak a szervezők, melyet mindenki otthon elültethet.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!