A szállítók helyett az ingázó diákokon verték el a port

Az előző tanévi késésekhez képest időben megérkeztek az ingázási támogatások a Hargita megyei tanintézetekbe, az új tanévtől alkalmazott törvény alapján kiutalt támogatási összeg azonban az utazási költségeknek csak a felét fedezi.

Széchely István

2013. október 27., 16:152013. október 27., 16:15

2013. október 27., 17:032013. október 27., 17:03

Az oktatási minisztérium által kiutalt összegből folyósította a megyében működő tanintézeteknek a szeptemberre járó ingázási támogatásokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőség pénteken, október 25-én. Az összeg azonban a korábban becsült hetven százaléknál is kisebb mértékben fedezi az ingázó diákok utazási költségeit. A tanév első hónapjára 150 ezer lejt utalt ki a szaktárca, de ez csak mintegy a felét teszi ki a szükséges összegnek, hiszen az előző tanévben 300–350 ezer lejes havi költséget emésztettek fel az ingázási támogatások – tudtuk meg Csukás Leventétől, a megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatójától. Nem feltétlenül a messziről ingázó diákok kerültek nehéz helyzetbe az új törvény miatt, hanem inkább azok, akik drága járatokon kénytelenek utazni. Pontos adatok nincsenek arról, hogy hányan vannak ilyen helyzetben, és egységes terv sem arra vonatkozóan, hogy a hiányzó összegeket miből lehetne pótolni.

Csukás Levente elmondta, javasolta az iskolaigazgatóknak, hogy a tanintézetek saját büdzséjéből, az állami költségvetésből nem célirányosan kiutalt pénzekből, vagy – ha van rá mód – a helyi költségvetésből próbáljanak forrást szerezni a diákok ingázási költségeinek lefedésére, ugyanis ha okosan gazdálkodnak, sok mindent meg tudnak oldani. Ez valójában a minisztérium feladata lenne, hiszen a szaktárca kötelessége biztosítani az ingázás lehetőségét a diákok számára – fűzte hozzá a gazdasági igazgató.

Célt tévesztett a minisztérium

Az ingázási támogatás kritériumaira vonatkozó új törvény, azaz a 2013/29-es sürgősségi kormányrendelet 15-ös cikkelyének előírása értelmében az új tanévtől a három kilométernél nem nagyobb távon ingázó diák havi utazási bérletére 26 lejt fordít a kormány, a hosszabb távon utazó tanulók útiköltségéhez kilométerenként további 2 lejjel járul hozzá az állam, de a pluszköltség értéke nem haladhatja meg a havi bérlet árát.

Nem a legjobb megoldás ez a fejadagos, maximalizált értékű támogatás, mert vannak esetek, amikor ez az összeg egyszerűen nem elég az ingázásra, a diák viszont nem tehet arról, hogy egy drága járaton kénytelen ingázni – magyarázta a tanfelügyelőség képviselője. A tanintézetek által leszerződött közszállítási cégeket kellett volna gatyába rázni, és az országos adatbázis alapján ellenőrizni – akár pénzügyi vizsgálat során – azokat a vállalkozásokat, amelyek drágán utaztatják a diákokat – fejtette ki Csukás Levente, hozzáfűzve, hogy az ankétok során fény derülhetett volna az esetleges visszaélésekre vagy akár bűnügyekre is. A minisztérium azonban a támogatás felső értékének megszabása mellett döntött, így viszont a szállítási cégek helyett az ingázó diákokon verte el a port – magyarázta a szakember. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy várhatóan ismét változtatni fog az említett kritériumrendszeren a szaktárca, mert sok panaszt kaptak ez ügyben az ingázó diákoktól, de a tanfelügyelőségektől is, még ő maga is írt egy módosítási javaslatot tartalmazó levelet a minisztériumnak.

A tartozás egy részét is utalták

A szeptemberi ingázási támogatások mellett az előző tanévben felhalmozódott tartozás egy részét is megkapták a Hargita megyei iskolák pénteken – tudtuk meg Csukás Leventétől. A tavalyi összegekből elmaradt egymillió lej negyedét, azaz 250 ezer lejt folyósítottak az iskoláknak az ingázó diákok előző tanévi költségeinek fedezésére. Ez azonban nem célirányos minisztériumi kiutalás volt, a szaktárca csupán jóváhagyást adott arra, hogy a tanfelügyelőség a költségvetéséből folyósítsa a tartozás egy részét.

Hargita megyében mintegy 4–5 ezer ingázó diák tanul – számuk állandóan változik –, nekik összesen még 750 ezer lejt kell kapniuk az előző tanévi ingázási költségeik fedezésére, a szaktárca képviselőinek ígérete szerint a minisztérium év végéig kiegyenlíti a tartozást – tudtuk meg Csukás Leventétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
2026. március 12., csütörtök

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés

Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés
2026. március 10., kedd

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál

Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál
Hirdetés
2026. március 09., hétfő

Előadás a szabadságharc gyergyószentmiklósi eseményeiről

Gyergyóiak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban címmel tart előadást március 10-én, kedden délután hat órától a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban B. Garda Dezső történész.

Előadás a szabadságharc gyergyószentmiklósi eseményeiről
2026. március 08., vasárnap

Gyergyószentmiklóson a kulturális intézmények még egy kis ideig albérletben maradnak

Négy évvel a kiköltözés után még mindig várat magára a város kulturális központjának újranyitása. Bár az energetikai korszerűsítés a finisbe ért, a belső terek teljes megújulásához további jelentős forrásokra és kivitelezési munkákra van szükség.

Gyergyószentmiklóson a kulturális intézmények még egy kis ideig albérletben maradnak
2026. március 07., szombat

Hogyan reagál az ingatlanpiac az adóemelésre? – videó

Noha például egy átlagos, kétszobás tömbházlakás értéke az elmúlt tíz évben többszörösére nőtt, mára az ingatlanok árai, valamint a bérleti díjak elértek egy olyan „plafont”, ami fölé már a vásárlók és a bérlők nem hajlandók menni.

Hogyan reagál az ingatlanpiac az adóemelésre? – videó
Hirdetés
2026. március 06., péntek

Kisbuszt vásárolt a HalVirág Bábszínház, új bemutatóra készül a társulat

Egyszerre két örömhírt is megosztott közönségével a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház: közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült kisbuszt vásárolniuk, miközben szombaton új előadás premierje következik.

Kisbuszt vásárolt a HalVirág Bábszínház, új bemutatóra készül a társulat
2026. március 06., péntek

1868-ban elhelyezett időkapszula került elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyából

Megkezdődött a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyának felújítása. Csütörtökön leemelték a keresztet és a toronygombot, amelyből 158 év után előkerült az időkapszula – benne egy korabeli levéllel, pénzérmékkel és néhány meglepő tárggyal.

1868-ban elhelyezett időkapszula került elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyából
2026. március 05., csütörtök

Adókedvezmények Gyergyószentmiklóson: ismét érvénybe lépnek bizonyos könnyítések

Több mint kétszázhetven fogyatékkal élő gyergyószentmiklósi kapott adókedvezményeket 2025-ben. Miután minden ilyen kedvezményt megszüntetett a kormány, most újra számíthatnak könnyítésekre. Így az 50 vagy 100 évnél idősebb lakások tulajdonosai is.

Adókedvezmények Gyergyószentmiklóson: ismét érvénybe lépnek bizonyos könnyítések
Hirdetés