A szakoktatás újraindításának pozitív hozadékai

Hat diák részesül ösztöndíjban a székelyudvarhelyi Matplast Rt.-nél, akik a cégnél gyakorlatoztak és bebizonyították, hogy valóban dolgozni szeretnének – tudtuk meg csütörtökön a vállalat székhelyén tartott sajtótájékoztatón. A felszólalók a duális oktatás – elméleti képzés az iskolában, gyakorlati egy gyárban – fontosságát hangsúlyozták.

Fülöp-Székely Botond

2016. december 15., 22:182016. december 15., 22:18

„Csoda történt”, hiszen a Matplast Rt. hosszas keresgélés után talált hat szakiskolába járó diákot, akik valóban dolgozni szeretnének szakmai gyakorlatuk során – erről tájékoztatta a tanulók szüleit és a sajtót Péter Péter, a műanyag szerszám és színesfém öntőformák gyártására szakosodott vállalat igazgatója tegnap. Mint mondta, a szakoktatás újraindításának, valamint a szülők és a diákok hozzáállásának köszönhetően végre ismét van becsülete a kétkezi munkának.

Ezek a tanulók, akik a Bányai János Szakközépiskolába járnak, nemcsak letudni akarják a szakmai gyakorlatot, hanem valóban úgy dolgoznak, hogy a cég is hasznát veszi munkájuknak – jelentette ki Péter Péter. Éppen ezért ösztöndíjat ajánlott fel nekik a gyakorlati időszakra, a tizedikes diákoknak havi 250, a végzősöknek 350 lejt. Ez azt jelenti, hogy megduplázza az államtól kapott támogatásukat. A tanulóknak cserébe vállalniuk kell, hogy tanulmányaik befejeztével három (a végzősök), illetve négy (a tizedikesek) évet a többnyire autóalkatrészeket gyártó cégnél dolgoznak. Az ösztöndíjjal egyébként munkára szeretnék buzdítani a fiatalokat, azzal a reménnyel, hogy három vagy négy szakmailag sikeres év után nem keresnek más munkahelyet.

„A szakmai sikerélmény akkora erő, hogy jobban motivál, mint a pénz. Ha a pénzt megkapod, akkor holnapra még több kell” – mondta a cégvezető. Rámutatott, a Matplastnak fontos, hogy legyen szakember-utánpótlás, mert már most is 47 év a dolgozóik átlagéletkora. A vállalat egyetemista diákoknak is biztosít ösztöndíjat. Péter Péter azt is elmondta, hogy a Hargita megyei átlagnál nagyobb fizetéseket biztosítanak munkatársaiknak, illetve lehetőséget nyújtanak arra, hogy fejlődhessenek szakmájukban.

Szakács-Paál István, a Bányai János Szakközépiskola igazgatója kijelentette, nem volt egyszerű munka három évvel ezelőtt újraindítani a szakoktatást, amely több évig szünetelt. Az ilyen jellegű képzés hiánya meglátszott a rossz érettségi eredményeken is. Noha sok szülő meg volt győződve arról, hogy gyerekének jobb lesz az elméleti oktatás, ez sok esetben nem bizonyult helyesnek, hiszen a diákok nem bírták a tanulást, így a végzetteknek sem érettségi diplomájuk, sem szakmájuk nem lett. A mostani esemény célja az volt, hogy példát mutassanak a nyolcadikosoknak arra, hogy egy szakma elsajátításával tudnak érvényesülni. Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének (UKKSZ) elnöke szerint fontos a szakoktatás támogatása, különben szakemberek nélkül maradnak a vállalkozók és a fiatalok is arra kényszerülnek, hogy elvándoroljanak. Éppen ezért működnek együtt a szakiskolákkal, segítik őket, hogy olyan szakosztályokat indítsanak, amelyek valóban keresettek a piacon.

Azt szeretnék, ha több vállalatnál is elindulna a Matplast ösztöndíjprogramjához hasonló kezdeményezés. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hangsúlyozta, ha nem működik a gazdaság, akkor a város sem fog működni, ezért mindenképp segítik a szakirányú képzéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés