A sasszemű madarász

Ifj. Szabó József székelyudvarhelyi ornitológus figyelte meg a legtöbb őshonos madárfajt tavaly, így ő lett az Országos Ornitológiai Egyesület 2015-ös listavezetője. A 311 beazonosított őshonos madárfaj megfigyelése Európa-szerte is ritkának számít. A tapasztalt ornitológussal a madarak megfigyeléséről, nálunk élő ritka és új fajokról is beszélgettünk.

Dósa Ildikó

2016. január 19., 12:472016. január 19., 12:47

2016. január 19., 12:512016. január 19., 12:51

A székelyudvarhelyi ifj. Szabó József már gyerekként, madarász édesapja mellett kezdte a vadon élő szárnyasok viselkedésének tanulmányozását.

– Mivel foglalkozik konkrétan az ornitológia, hogy lesz valaki ornitológus?

– Az ornitológia elsősorban a madárfajok megfigyelésével és tanulmányozásával foglakozik, a listázás hosszabb folyamat, olyan, mint a bélyeggyűjtés, csak megvan az az előnye, hogy minden évben újra lehet kezdeni. Minden évben új listát készítünk a megfigyelt madarakról. Az ornitológia a bilológia egyik szakága, ezért legtöbbünk biológus, de ez nem feltétel, én egyébként ökológiát végeztem. Bárki megfigyelheti a madarak viselkedését, akit érdekel. S hogy lesz valaki ornitológus? Hát hogy lesz valaki bélyeggyűjtő?

– Hol végez megfigyeléseket?

– Az ország különböző területein szoktam megfigyelni az őshonos fajokat, így időnként Dobrudzsába, Moldvába, Havasalföldre utazom. Nagyon jó megfigyelőhely környékünkön a szentpáli halastavak. Elsősorban az őshonos és a spontán módon megjelenő fajokat tanulmányozzuk. Ez azt jelenti, hogy például a betelepített fácánokat és a Bukarest parkjaiban egyre gyakrabban felbukkanó papagájokat nem követjük. A felméréseknek statisztikai szempontból feldolgozhatóknak kell lenniük, ezért azokat egységes módszertan segítségével a Romániai Madártani Egyesület és a Milvus egyesület szabályozza. Ez érvényes a ragadozó madarakra és a mezőgazdasági madarakra egyaránt.

– Mit jelent a megfigyelés? Fogja a jegyzettömböt, a kisplédet, és csendben vár a mezőn?

– Nem igazán, folyamatos mozgásban vagyunk. Távcsővel, alkalmanként teleszkóppal figyelünk, és természetesen jegyzetelünk. Amióta Románia uniós tagállam, kötelező jelentéseket küldeni a madárpopuláció tendenciáiról. A felmérés lényege egy adott madárfaj jelenléte, példányszáma, élőhelye. Ezek az adatok adják az alapot a madárfajok védelmére. A mezőgazdasági területek madarainak léte, például a pacsirtáé, veszélybe kerülhet, ha megváltoznak a gazdálkodási szokások, monokultúrák alakulnak ki vagy elterjed a gyomirtók használata.

– Milyen ritka fajok élnek nálunk?

– A szentpáli halastavak nagyon gazdag hely. Itt őshonos az egyébként Európa-szerte védettnek minősített békászó sas, az olyan bagolyfajok, mint az urali és az uhu, valamint a cigányréce.

– Említette, hogy csak az őshonos fajokat követik, illetve azokat, amelyek spontán telepednek meg nálunk. Melyik madár költözött hozzánk utoljára?

– A Törökországban őshonos balkáni gerle már száz éve él nálunk, azóta nem volt ilyen kolonizáció.

– Hány új fajt sikerült beazonosítania, és mi alapján?

– Általában viselkedésről és hangról ismerjük az Európában élő fajokat. Eddig hat, Romániában újnak számító faj beazonosításában vettem részt. Ez azt jelenti, hogy én is abban a csapatban voltam, amely megfigyelte őket. Ezek Európára jellemző fajok, melyek több környező ország területén élnek.

– Melyik volt a legritkábban látott madár?

– Tavaly májusban láttunk két napig egy vörösfejű gébicset, amely valahonnan a Dunántúlról keveredhetett a halastavakhoz, ugyanakkor a Páring-hegységben rövid időre megjelent egy angliai barázdabillegető. 2006 decemberében Fogaras mellett az Olton felfedeztem egy hosszú csőrű törpealkát, amely valahonnan Japán északi részéről, az Ohotszki-tengerről érkezhetett. Értesüléseink szerint ugyanazon év novemberében Angliában is felbukkant. Máig sem tudom, hogyan került Európába.

– Hány madárfaj él környékünkön?

– A szentpáli halastavaknál az utóbbi harminc évben összesen 267 fajt számoltunk össze, ezek mellett még ismerünk hozzávetőleg 13 magashegyi fajt.

2015-ben az országos egyesület második helyezettje az ugyancsak székelyudvarhelyi Pál Lajos, 292 megfigyelt madárfajjal. Tavaly egyébként ő állt az élen. Az Otus Egyesület, melynek ifj. Szabó József alapító tagja, tavaly az Országos Ornitológiai Egyesülettel együtt elérte, hogy a vörösnyakú lúd legfontosabb telelőhelyén korlátozzák a vadászatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
2026. április 16., csütörtök

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén

Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.

Székelylengyelfalván találkoznak az udvarhelyszéki egyházi kórusok hétvégén
Hirdetés